Brunelleschi kupolája

Írta: Tom Mueller
Fényképezte: Dave Yoder

Firenze elöljárói 1296-ban kezdték építeni a templomot, hogy emeljék városuk fényét, messze földön hirdessék a banki ügyletekből, selyem- és gyapjúkereskedelemből meggazdagodott városállam dicsőségét. Időközben azt is elhatározták a főrangok: a földkerekség leghatalmasabb kupolájával kell megkoronázni a templomot, hogy „minden idők leghasznosabb és legszebb, legnagyobb és legdicsőbb” épülete lehessen. 

Múltak az évek, évtizedek, de egyetlen épkézláb ötlet sem született arra nézve, hogy miként lehetne megépíteni egy 45 méter átmérőjű kupolát közel 55 méter magasságban, az égbe szökő falak tetején. Ráadásul a katedrális felügyelőit más kérdések is nyugtalanították. Terveikből már kihagyták a külső támíveket és csúcsos boltíveket, a hagyományos gótikus stílus elemeit. Úgy döntöttek, nincs szükség efféle „mankókra”. Annál is kevésbé, mert a rivális északi városok, köztük Firenze ősellensége, Milánó építészei is módfelett kedvelték ezt a megoldást. Csak az volt a baj, hogy Firenze tudósai sem ismertek más megoldást egy ilyen roppant szerkezet megtartására. Támívek nélkül ugyan mi tarthatná egyben a több tízezer tonnás kupolát? Honnan lesz elég fa az állványzathoz és az aládúcoláshoz, hogy föl lehessen falazni a kupola boltozatát? Egyáltalán, meg lehet-e építeni a falak adta nyolcszögletű alapon a kupolát anélkül, hogy beomlana a csúcs felé ívelő falazás? E kérdésekre senki sem tudott válaszolni.

Így aztán 1418-ban a firenzei városatyák pályázatot hirdettek a tökéletes kupolaboltozat megtervezésére; a győztes csinos összegre: 200 fiorinóra, firenzei aranyforintra, és természetesen örök hírnévre számíthatott. Tódultak is Firenzébe a kor vezető építészei, hogy előadják elképzeléseiket. 

Az első, gúnyolódó beszámolók szerint az egyik pályázó a templom közepére épített hatalmas pillérrel kívánta alátámasztani a kupolát; a másik habkővel, szivacsos, likacsos vulkáni kőzettel akarta átboltozni a teret, hogy a lehető legkisebb súly nehezedjen a falakra. A harmadik meg, legalábbis a legenda szerint, úgy képzelte el a beltér teljes aládúcolását, hogy pénzérmékkel kevert óriási földhalmot hordanak össze a templom belsejében. A kupola elkészülte után a pénzdarabokat guberáló polgárok ingyen eltakarítják majd a földet, győzködte a pályázó az elképedt bírákat.

Az már nem legenda, hogy egy alacsony, nem túl megnyerő külsejű, viszont híresen forrófejű firenzei ötvösmester is beadta hajmeresztő tervét. Filippo Brunelleschi azt ígérte: nem egy, hanem két kupolát épít, egyiket a másikba illesztve, méghozzá bonyolult és drága aládúcolás, állványzat nélkül. Azt viszont nem volt hajlandó elárulni, miként vinné véghez tervét, nehogy valamelyik vetélytársa ellophassa az ötletét. Szóváltásba is keveredett a templomfelügyelőkkel; futóbolond, mondták rá, többször felszólították, hogy távozzon, végül egyszerűen kidobták.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. februári lapszámában.