Virágok kórusa

Írta: Susan McGrath
Fényképezte: Merlin D. Tuttle

Costa Rica északi részén, a La Selva Biológiai Állomás mellett terebélyes kúszónövény, bársonybab nyújtogatja karjait. Akár egy bálterem csillárjáról a függődíszek, lombrengetegéből száz meg száz virágfüzér csüng alá. Mindegyiken örvösen eloszló, ívelt kocsány végén növő, borsó hüvelyéhez hasonló halványsárga virágok. 

Alkonyattájt ez a tengersok virág mind fölkészül a denevércsábításra: az addig zárt virágocskát sapkaként borító legfelső, zöld sziromlevél lassan fölemelkedik, apró parabolaantennaként  magasodik a virág fölé. Alatta a két kisebb oldalszirom szétnyílik, a föltáruló résből pedig erős fokhagymaszag tör elő. Ellenállhatatlan, ínycsiklandó illat ez a denevérek számára; a bársonybab szárnyas kiszolgálói messziről odasereglenek.

A denevérek zöme tájékozódás közben magas rezgésszámú, nagy frekvenciájú hanghullámokat bocsát ki orrán vagy száján, a környezet tereptárgyairól visszaverődő hangokat pedig rendkívül érzékeny fülével fogja fel. A beérkező jeleket rendkívül gyorsan értelmezi, és miközben szúnyogokat hajkurász vagy éppen virágzó fák között cikázik, röppályája irányát, ívét folyamatosan a földolgozott információkhoz igazítja.

Az ultrahangot alkalmazó denevérek egy része erős, messzire hatoló radarhangokat hallat, más denevérek ultrahangja gyengébb ugyan, de jóval összetettebb, úgynevezett fm-, azaz frekvenciamodulált hang, a csekély hatótávolságot ellensúlyozandó, részletesebb információkkal szolgál.

A nektárdenevérek fm-hanghullámokkal dolgoznak, radarjeleik tehát viszonylag szűk, nagyjából négyméteres körzetben igazán hatékonyak. A visszhangokat fölfogva és értelmezve a denevér részletgazdag képet kap a szűkebb környezetében kínálkozó virágok elhelyezkedéséről, nagyságáról, formájáról, felületi jellemzőiről, állásszögéről és egyéb, számára fontos tulajdonságairól.

A bársonybab fölmeredő virágszirma tiszta és egyértelmű visszhanggal jelez; a denevér szemét, fülét és orrát a sziromra irányítja, villámgyorsan a csábító virágra veti magát, majd „dokkol”: fejét a jelzősziromba szuszakolja, hüvelykujját a szirom tövébe akasztja, farkát maga alá húzza, hátsó lábát fölemeli, arcorrát pedig benyomja a fokhagymaszagú résbe. Kilökődő hosszú nyelve működésbe hozza a megfelelő mechanizmusokat – a hüvelyforma virág robbanásszerű gyorsasággal akcióba lendül, porzói rugóként előrecsapódnak, aranyló virágporral hintik tele a mézfejtőjében (nektáriumában) lakomázó denevér hátát.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. márciusi lapszámában.