Ennivaló gondok

Írta: Jonathan Foley
Fényképezte: George Steinmetz és Jim Richardson

A mezőgazdaság a globális fölmelegedés egyik legfőbb okozója. Azzal, hogy földet művelünk és jószágot tartunk, több üvegházhatású gázt juttatunk a levegőbe, mint a világ minden autója, teherkocsija, vasúti szerelvénye és repülőgépe összesen. A tehenészetek és a rizsföldek rengeteg metánt, a műtrágyázott szántók rengeteg dinitrogén-oxidot termelnek, az esőerdők égetéses irtásával rengeteg szén-dioxid jut a légkörbe. 

Amellett, hogy mohón habzsolja, a nagyüzemi növénytermesztés és az állattenyésztés mérhetetlenül szennyezi is bolygónk rendkívül becses édesvízkészleteit. A természetes vizekbe elszivárgó állati és műtrágya egykettőre megbontja a tavak, folyók, tengerszegélyek eleve ingatag biológiai egyensúlyát. A mezőgazdaság térnyerésével ráadásul a biológiai sokféleség is hajmeresztő ütemben csökken: az erdők és legelők tarolásával bűnös módon szűkítjük, pusztítjuk az élőhelyeket, tizedeljük az állat- és növényfajokat.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy rohamosan nő a világ élelmiszerigénye. Századunk közepére kétmilliárddal többen leszünk: kilencmilliárdos embertömeg lakja majd a Földet. A szükségletek azonban más okból is nőnek. Világszerte javul az életszínvonal, Kína és India lakossága egyre több húst, tojást, tejterméket fogyaszt, a marha-, sertés- és baromfiipar fölfuttatásához pedig egyre több kukorica és szója kell. Ha a jelenlegi módszerekkel és termelékenységgel számolunk, az emberiség létszámgyarapodása és a táplálkozás nívójának javulása miatt 2050-re a mezőgazdaságnak már nagyjából kétszer annyit kell majd előállítania, mint amennyit jelen pillanatban képes. 

De hogyan? A szakemberek két táborra szakadtak, és a kettő között egyelőre nincs átjárás. Világpiacra termelő nagyüzemi mezőgazdaság vagy háztáji biogazdaságok: mintha e két megoldás közül választhatnánk csupán. Minthogy nincs közös nevező, a két tábor között mélyül a szakadék.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. májusi lapszámában.