Két zátony bűvöletében

Írta: Kennedy Warne
Fényképezte: Thomas P. Peschak

Az Európa-sziget és az India-zátonyok sokban különböznek, noha közel fekszenek egymáshoz a Mozambiki-csatornában. Európa bozótos kis szigete nem csak nőstény teknősöknek ad tojásrakásra kiválóan alkalmas terepet; milliónyi tengeri madárpárnak is otthont, fészkelőhelyet kínál. Az India-zátonyok másfajta környezet: cápákkal teli lagúnát övező atollrendszere épp csak hogy kibukkan a vízből. Abban viszont egyforma a két sziget, hogy a háborítatlan tengeri ökoszisztémák utolsó mentsvárai közül valók az Indiai-óceán nyugati részén, érintetlen zugok a kizsigerelt, kizsákmányolt tengeren. „A vízfelszínen picike pontok csupán, ám aki itt a víz alá merül, soha nem felejti az élményt” – meséli lelkesen cikkünk fotósa, Thomas P. Peschak. 

Ezen a tengerrészen, a kiszámíthatatlan áramlások és örvények közepette, évszázadokon át veszélyes volt hajózni. A kutatók viszont anélkül is vizsgálódhatnak itt, hogy vízre kellene szállniuk. Jól tudják ugyanis, hogy a tengeri madarak és a vízfelszín alatt nyüzsgő élővilág között szoros az ökológiai kapcsolat, tehát a madarak röptét, mozgását, viselkedését figyelve a tonhal és más nyíltvízi halak életmódjáról is sokat megtudhatnak. Némelyik tengerjáró madár csak arra vár, hogy a tonhal és az óceán többi nagyragadozója a felszín közelébe terelje a prédát; közvetlenül a víz tükre alól már könnyedén összefogdossák csőrükkel-karmukkal a zavarodottan menekülő kisebb halakat. A szulák és a csérek szárazföldi fészkelőhelyükről startolva szétszélednek a víz fölött, alacsonyan szállva pásztázzák a vizet. Rajban repülnek, mindig úgy, hogy jól lássák egymást, azonnal észrevegyék, ha bármelyikük kínálkozó zsákmányra bukkan. Más fajok, például a fregattmadarak még ravaszabbak: nem magukat a ragadozó halakat, hanem a szulák, csérek rajait követik. Viszonylag magasan repülnek, hogy minél nagyobb területet beláthassanak.

Elképesztően ügyes légi akrobaták: kétméteres fesztávú, koromfekete szárnyukkal jó kilométer magasra emelkednek a fölszálló meleg légáramlásokkal. Onnan figyelik árgus szemmel a tengert és az alacsonyan szálló madarakat. Amikor észreveszik, hogy egy szula- vagy csérraj vadászni kezd, ők is lecsapnak, kikapkodják a vízfelszín alól a tintahalakat, röptükben összeszedik a repülőhalakat.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. májusi lapszámában.