Haltenyésztés felsőfokon

Ma már több tenyésztett halat fogyasztunk, mint marhahúst. És ez még csak a kezdet.
Írta: Joel K. Bourne, Jr.
Fényképezte: Brian Skerry
Manapság már mindenütt találni nagyüzemi halfarmokat. Az akvakultúra, a vízművelés volumene 1980 óta tizennégyszeresére nőtt, a hozam (a csillogó lazactól a csúnya, talán csak a kínai szakácsok által kedvelt tengeriuborkáig) 2012-ben már meghaladta a 70 millió tonnát, most először túlszárnyalta a marhahúsipar éves összeredményét, megközelítette a világban az évben elfogyasztott teljes hal- és kagylómennyiség felét.
A sokasodó népesség, az emelkedő jövedelmek és a „tengeri herkentyűk” nyilvánvaló szívvédő hatása okán a következő húsz évben minimum 35 százalékos keresletnövekedésre számíthatunk. Mivel a tengerekből kifogott hal mennyisége már alig nő, a többletet csak tenyésztés révén állíthatjuk elő. Pontosabban, ahogy Rosamond Naylor akvakultúra-kutató, a Stanford Egyetem élelmezési szakértője fogalmaz: „A szükséges fehérjemennyiséget lehetetlen egyedül a halászat révén, természetes vizekben élő halból biztosítani.”
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. júniusi lapszámában.