Lundasztori
Hónapokra eltűnnek a tengeren, nem tudni, merre járnak. Tavasszal aztán feltűnnek a bohócarcú madarak: párosodni, költeni jönnek a szárazföldre.
Írta: Tom O’Neill
Fényképezte: Danny Green
A négy lundaféle legkisebbike jár vissza költeni a zord brit partvidékre és a környékbeli szigetekre. Minél néptelenebb a hely, és minél kevesebb a tengeri ragadozó, annál jobban érzik magukat. Nem tudni pontosan, hol-mivel tölti az év többi részét a Fratercula arctica, szó szerinti fordításban „az Északi-sarkvidék kis szerzetese” (rendszertani nevét a barátokéhoz hasonló sötét csuklyájáról kapta a lunda); csak annyit sejthetünk, hogy magányosan röpköd, úszkál, táplálkozik valahol a végtelen északi vizeken.
Bezzeg a tavasz a lundák igazi ünnepe! A szaporodás az egyetlen ok, amiért ez a madár hajlandó átmenetileg megtelepedni a szárazföldön. Ilyenkor kedveli a társaságot, udvarol, párosodik, lelkesen tülekedik fajtársai sokadalmában. A lundakolóniák nagysága igencsak változó: az Egyesült Államokban, Maine államban alig néhány száz pár költ; Izlandon viszont sok tízezres a lundatelepek egyedszáma. A Brit-szigeteken, ahol cikkünk fotósa, Danny Greene készítette képeit, a világ húszmilliósra becsült lundaállományának mintegy 10 százaléka, Izlandon pedig nagyjából a fele költ.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. júniusi lapszámában.