Halló! Van ott valaki?

Talán hamarosan választ kaphatunk az emberiség egyik legfőbb, legősibb kérdésére: egyedül vagyunk-e a világmindenségben?
Írta: Michael D. Lemonick
Fényképezte: Mark Thiessen
Nehéz pontosan megmondani, a csillagközi élet kutatása mikor alakult tudományos fantasztikumból igazi tudománnyá. Az 1961 novemberében tartott csillagásztalálkozó mindenesetre fontos mérföldkő volt. Egy fiatal rádiócsillagász, bizonyos Frank Drake szervezte a konferenciát, mert nagyon izgatta a kérdés: hogyan vehetnénk észre az idegen lények küldte rádióadásokat?
Abban az időben a Földön kívüli intelligenciák kutatása (Search for Extraterrestrial Intelligence, seti) még tabunak számított a csillagászatban, emlékszik vissza a ma 84 esztendős Drake. Témavezetője áldásával mégis sikerült összehoznia egy csillagászokból, kémikusokból, biológusokból és mérnökökből álló csapatot (közöttük volt a fiatal bolygókutató, Carl Sagan is), hogy megvitassák, mire juthat az asztrobiológia, a Földön kívüli élet kutatása. Drake elsősorban azt szerette volna megbeszélni a többiekkel, érdemes-e rádióteleszkóppal esetleges Földön kívüli adásokra vadászni, és ha igen, mi volna a legjobb módja. „Vajon hány civilizáció létezhet odakint?” – tette fel magában a kérdést Drake, amíg a többieket várta, és töprengés közben fölfirkantott egy egyenletet a táblára.
A Drake-egyenlet néven híressé lett formula tulajdonképpen a fenti kérdésre ad józan becslésen alapuló választ. Induljunk ki a Tejútrendszer Nap típusú csillagainak keletkezési sebességéből (R*; darab/év); ezt az értéket szorozzuk meg a bolygórendszerrel rendelkező csillagok becsült gyakoriságával (ƒp); a kapott számot szorozzuk meg a rendszerek lakható bolygóinak átlagos gyakoriságával, vagyis azon bolygók számával, amelyek nagyjából akkorák, mint a mi Földünk, és olyan távolságban keringenek csillaguk körül, hogy kialakulhatnak rajtuk az élet feltételei (ne); amit kapunk, szorozzuk meg azon bolygók számával, ahol kialakulhatott az élet (ƒl); majd azokéval, ahol intelligens lények is kifejlődhettek (ƒi); ezután a megfelelő technikai alapra jutott, rádióadások sugárzására képes civilizációk kialakulásának valószínűségével (ƒc); a kapott értéket végül szorozzuk meg az idővel, ameddig a kellően fejlett civilizáció eljut a rádióadás kibocsátásáig, vagy ameddig egyáltalán fennmarad (L). (Magunkból kiindulva: jellemző lehet a fejlett civilizációkra, hogy a technológia kifejlesztése után néhány évtizeddel önpusztítóvá válnak, például nukleáris öngyilkosságot követnek el; ebben az esetben kevés rádióadásban reménykedhetünk.)
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. júliusi lapszámában.