Elménk kutatja önmagát

Írta: Carl Zimmer
Fényképezte: Robert Clark

Nemrég még nem is sejtettük, hogyan működik, mire való agyunk kocsonyás tömege. Arisztotelész állította, hogy az agy hűtőként működik, a szív hőjét vezeti el. A reneszánsz kor előtt élt anatómusok úgy vélték, észleleteink és érzelmeink, gondolataink és cselekedeteink mind-mind a fejünk üregrendszerében kavargó, testünk többi részébe is elhatoló titokzatos szellemek termékei.

A 17. század tudományos forradalma óriási előrelépést hozott. Thomas Willis angol orvos birkát, kutyát és embert boncolva vizsgálta az agy működését. Ő ismerte fel, hogy szellemi tevékenységünk központja az agy szöveteiben leledzik; ugyancsak ő készítette az agyrészeket bemutató első anatómiai atlaszt. De még egy teljes évszázad kellett hozzá, hogy kiderüljön: az agy áramtermelő szerv – nem holmi szellemek, hanem elektromos impulzusok száguldoznak benne. 

Ám a jelek útvonaláról még a 19. században is vajmi keveset tudtunk.

Camillo Golgi olasz orvos kimondta, hogy az agy mesterien szövött háló. Santiago Ramón y Cajal spanyol kutatóorvos új módszereket kísérletezett ki az idegsejtek megfestésére, nyúlványaik követésére. Golgi még nem, de Cajal már felismerte, hogy minden idegsejt önálló egységként, sajátos nyúlványokon, axonokon át továbbítja a jeleket. A jeladó idegsejt axonjának végét keskeny rés választja el a jelfogadó sejt nyúlványától, a dendrittől. Mint később kiderült, a jeladó sejt axonja kémiai úton adja tovább a jeleket, vagyis az ingerületet a fogadó idegsejtnek.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. augusztusi lapszámában.