Tűzszünet a föld alatt
1914-ben a nyugati fronton patthelyzet alakult ki. A szemben álló felek alagutakat ástak, igyekeztek aláaknázni az ellenség állásait. Jeffrey Gusky fotográfiáin azonban földereng az éjsötétbe burkolózó nyomorúságos menedék, ahol az aknazápor elől annak idején meghúzták magukat a katonák.
Írta: Evan Hadingham
Fényképezte: Jeffrey Gusky
A háború kezdetén még mindkét fél lovas alakulatokat vetett be, bízva abban, hogy néhány hónapon belül véget érnek a harcok. „Mire a lomb lehullik, katonáink hazatérnek” – ígérte népének II. Vilmos német császár. Ám 1914 karácsonyára a német előrenyomulás megakadt, az egységek beásták magukat, az Északi-tengertől egészen a svájci határig roppant lövészárokrendszert építettek ki. Egyre vadabb lett a fegyverkezési verseny, a felek (most először a történelem folyamán) mérgező gázokat, repülőgépeket és harckocsikat is bevetettek. A jobbára eredménytelen támadásokban-ellentámadásokban milliók vesztek oda.
A frontvonalak megmerevedtek, állóháború alakult ki. A németek, illetve a velük szemben álló franciák és britek egyre gyakrabban alkalmazták az ostromviselés sok-sok évszázados módszereit: alagutat fúrtak az ellenség sáncai, erődítései alá, aztán megpróbálták levegőbe röpíteni a falakat – az ellencsapást pedig saját erődrendszerük járatait berobbantva igyekeztek megakadályozni.
Az első világháborús föld alatti harcok legvadabb időszakában, 1916-ban a brit alagútfúró egységek körülbelül 750 aknát robbantottak föl 160 kilométeres frontszakaszukon. A németek sem maradtak adósak, közel hétszáz robbantással válaszoltak. A kitűnő megfigyelési pontként szolgáló dombok, hegygerincek oldala végül lyuk hátán lyuk ementáli sajthoz lett hasonló, az aknakráterek máig csúnya sebekként éktelenkednek a tájon. Egyetlen akna, még egy kisebb is irtózatos pusztítást vitt végbe. Abban a járatrendszerben, amelyet elindulunk földeríteni, a németek robbanótöltete 1915. január 26-án huszonhat franciát megölt, huszonkettőt megsebesített.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. augusztusi lapszámában.