Ellentétek óceánja

Dél-Afrika tengereivel, kivételesen gazdag vízi élővilágának védelmével kapcsolatban heves viták dúlnak. A halászok, a tengerbiológusok és a kormány illetékesei nagyon másként látják a megoldás módját.

Írta: Kennedy Warne
Fényképezte: Thomas P. Peschak
A fülcsiga immár szimbólum Dél-Afrikában: a hatóságok, a halgazdálkodás és a tengert óvni igyekvők kudarcának jelképe. Állománya megtizedelődött, a húsát gyűjtők kis túlzással már az utolsó fülcsigákat pusztítják önnön boldogulásuk érdekében. Ráadásul a fülcsiga csak egyik szereplője a tengerek tragédiájának – az üzemi méretekben halászott és kedvtelésből horgászott halfajok harmada ugyancsak vészesen megritkult a dél-afrikai partok közelében.
A kormány 2000-ben szükségállapotot hirdetett, azóta jóval kevesebb halászati engedélyt ad ki, mint korábban, ám sok halfaj sorsa így is reménytelennek látszik. A válság nem csak a halakat, a halászokat is súlyosan érinti. A dél-afrikai halászfalvak felében egyre súlyosabb a létbizonytalanság, veszélybe került az emberek megélhetésének alapja. Amikor 1994-ben Nelson Mandela lett a Dél-afrikai Köztársaság elnöke, az Afrikai Nemzeti Kongresszus még a tengeri halállományban látta a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység fölszámolásának kulcsát.
A vészhelyzet azonban jelzi: a kormány több vendéget hívott az asztalhoz, mint amennyinek ennivaló jutott volna. Még nagyobb baj, hogy a halászok egyik csoportja lemaradt a vendéglistáról. Az új politika csak a kereskedelmi, a szabadidős és az önfenntartó halászokra terjedt ki (utóbbiak nem viszik piacra, hanem megeszik, amit fognak).
A régi kis halászközösségek kimaradtak, éspedig azért, mert sem a kereskedelmiek, sem az önfenntartók közé nem sorolhatók, így nem fértek bele a privatizáción alapuló kvótarendszerbe.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. decemberi lapszámában.