Lincoln

Írta: Adam Goodheart
Fényképezte: Eugene Richards

Fekete láda a washingtoni Capitolium alatt, vastag üveglap és fémrács mögött. Mintha veszélyes tárgy, időzített pokolgép volna. Bizonyos értelemben az is. Sebtében készült 1865 áprilisában; a fenyődeszkákból összeütött, fekete drapériával takart ravatalt, s rajta a meggyilkolt elnök koporsóját a rotundában állították föl annak idején.

Valahányszor a nemzet nagy alakját, mártírját vagy hősét kell közszemlére tenni, Lincoln ravatala előkerül, hogy betöltse feladatát. Máskülönben pedig a látogatóközpont egyik félreeső, sötét beugrójában kapott helyet – a turisták rá sem hederítenek.

Ami Abraham Lincoln halálát illeti, az elmúlt százötven évben sokan elemezték az elnök ellen elkövetett merényletet: a színházi helyszínt, az elnöki páholyban eldördülő pisztolylövést, a gyilkos színész, John Wilkes Booth melodrámába illő megjelenését a színpadon, az elnök halálát a szomszédos fogadó hátsó szobájában. Az ezután következő eseményekről azonban már kevesebbet lehet tudni. Annyi biztos, hogy a nemzet úgy gyászolta Lincolnt, mint addig soha senkit: a tragédiát követő közös gyász rítusában – a veszteséget és az elnök örökségét mindinkább fölmérve – a nyughatatlan nép egy időre elcsöndesült.

Lincoln nyitott koporsóba tett porhüvelyét vonat vitte át a földrésznyi országon, Washingtonból az elnök egykori lakhelyére, az Illinois állambeli Springfieldbe. Már a fővárosban millióan búcsúztak a fölravatalozott államférfitól, a sínek mentén is gyászolók milliói gyülekeztek a több héten át tartó vonatúton – az északi államok lakosságának harmada eljött végső búcsút venni az elnöktől.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2015. áprilisi lapszámában.