Böhöm kagylóevő

Írta: Jeremy Berlin
Fényképezte: Paul Nicklen

Fönt északon, az Atlanti-óceán jégtábláin és szirtekkel szabdalt partszegélyén sokfelé barnállanak hatalmas kupacok, méghozzá eleven kupacok: egyik-másik jó tonnányi, némelyik három méternél hosszabb. Csapatnyi böszme, nagy bajuszú, véreres szemű, barázdált ábrázatú egyén: olyanok, mint a rég összeszokott ivócimborák valami agyongyűrt fotón. Szunyókálnak, böfögnek, néha civakodnak vagy föl-fölugatnak azok a barna hústornyok – a rozmárok.

Keveseknek adatik meg, hogy vadon élő csordát lásson; olyan pedig még a természetfotósok között is kevés akad, akinek sikerül lencsevégre kapnia a fókák e veszedelmes, muzikális, és igen összetett társas etikett szerint élő rokonát. „Tulajdonképpen én magam voltam a csali. Kiültem a partra, a rozmárok pedig, mivel nagyon kíváncsiak, hamar körém gyűltek, és hogy kiderítsék, miféle szerzet lehetek, nekiálltak az agyarukkal böködni. Ami azt illeti, az ember bele is halhat az ilyen bökdösésbe…”– meséli Paul Nicklen, aki az északi vizek avatott ismerője, Göran Ehlmé svéd hivatásos búvár társaságában három héten keresztül követte és fotózta az atlanti rozmárokat.

A rozmár agyara jó fél méter hosszúra megnőhet; egyfelől csákányként szolgál, a rozmár belevágja a jégbe, miközben kecmereg kifelé a vízből, másfelől a vetélytársak legyőzésére és a ragadozók elkergetésére alkalmas fegyver – akár a jegesmedvét is át tudja döfni, meg tudja ölni a rozmárbika.

A rozmár másik szembeszökő jellegzetessége, hogy bajuszt visel. Az ajkai fölött meredező több száz szalmasárga, ceruzavastag bajuszszőr tapintásra szolgál, érzékenysége az emberi ujjbegyével vetekszik. Bajuszszőreivel tapogatva a rozmár még egészen apró dolgok között is különbséget tud tenni. Így kutatja föl az aljzatba rejtőző kagylókat; a puhatestűek húsát aztán szépen kiszippantja a teknők közül – olyan erős szívóerőt fejt ki, hogy akár egy fókáról is lenyúzhatná így a bőrt.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2015. májusi lapszámában.