Élet/hűség

A preparátor keze nyomán a rég kihalt állatok is megejtően elevennek hatnak. Ám ne feledjük: a tartósított élet nem pótolhatja a valódit.

Írta: Bryan Christy
Fényképezte: Robert Clark
Az állatok preparálásának művészete, a taxidermia nem mindig szolgál művészi szintű eredménnyel. Ám ahogy fejlődött, érdekes, felemás helyzetet teremtett: azok a hölgyek és urak, akik nagy szenvedéllyel vadásszák, ma már gyakran ugyanolyan szenvedéllyel védelmezik is a vadat.
Ott van példának okáért Theodore Roosevelt elnök, aki kamaszként még állatpreparátornak tanult, majd lelkes vadász lett, de ez nem gátolta meg abban, hogy többekkel vadvédelmi társaságot alapítson, és ezzel megteremtse az Egyesült Államok természetvédelmi törekvéseinek alapjait. Jómagam is állatpreparátorként kezdtem, úgy találtam meg későbbi tevékenységem központi témáját: cikkekben, filmekben, könyvben tártam a világ elé a vadonokat földúló nemzetközi bűnözést, a vadorzók öldökléseit.
A 19. század elején kezdődött, amikor divatba jött a vadászok körében, hogy kárpitosmesterhez vitték kitömetni becses trófeáikat. Attól az időtől a természetvédelemben is egyre nagyobb szerepet kapott a taxidermia. Az ügyes kezű preparátorok alkotásai ugyanis döbbenetesen élethűen mutatnak be olyan állatokat, amelyekkel a szabad természetben aligha volna esélyünk így találkozni. A preparált állat nem állatkerti állat, nincs körülötte korlát, ketrecrács – a lehetőségekhez képest természetes, valódi mivoltában láthatjuk. „Az élmény testközeli, mély és maradandó” – szögezi le Timothy Bovard preparátor.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2015. augusztusi lapszámában.