Fekete-Afrika folyama: a Kongó

Írta: Robert Draper
Fényképezte: Pascal Maitre

Az Atlanti-óceánba tartó, 4700 kilométer hosszú Kongó folyó kilenc országot köt össze, az embernek mégis elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaság jut eszébe róla. „Országunk gerince a Kongó. Gerinc nélkül az ember összecsuklik” – szögezi le Isidore Ndaywel è Nziem, a Kinshasai Egyetem történészprofesszora.

Törvényes rend híján itt mindenki egyenlő. Nincs központi irányítás, emiatt az erőforrások kihasználatlanok maradnak. A folyó 3,9 millió négyzetkilométer területet felölelő medencéje az egész kontinenst elláthatná vízenergiával és élelemmel, de így, hogy kincset érő lehetőségeivel nem tud élni az ország, a hatalmas területen marad, ami volt – a túlnépesedés és a nyomor, a törvénynélküliség és a burjánzó korrupció.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban jóformán csak vízi út köti össze a falvakat a városokkal, a tengerrel, a nagyvilággal. Ám a Kongó folyó jelentőségét messze nem csupán ez, vagy akár másodpercenként közel 42 500 köbméteres, irdatlan vízhozama adja. Régóta köztudott, hogy a folyó medencéje rengeteg ásványkincset, köztük gyémántot is rejt. A gyarmatosítók persze hamar szagot fogtak; II. Lipót belga király 1885-ben megalapította az országánál csaknem nyolcvanszor nagyobb Kongó Szabadállamot, és költséget-emberéletet nem kímélve szipolyozni kezdte a térséget (a „kaucsukláz”-ban több millió kongóinak kellett meghalnia). Joseph Conrad 1902-ben megjelent regénye, A sötétség mélyén (Heart of Darkness) leírja, hogy a Nyugat kapzsi elefántcsontkufárai miként rabolták ki egykettőre a folyó titokzatos, meghódíthatatlan völgyét. A Kongóról ma is ugyanez a kép él bennünk; a valóság is ugyanaz – legalábbis annyiban, hogy a folyót máig nem sikerült megzabolázni.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2015. októberi lapszámában.