Tengerhódító farkas

Kanadában, Brit Columbia tartomány nyugati partszegélyén a farkasok föl-alá úszkálnak a szigetek között, és minden különösebb gond nélkül megélnek azon, amit az óceán kínál.

Írta: Susan McGrath
Fényképezte: Paul Nicklen
Az ember úgy képzeli, hogy a farkasok örökké a tundrán meg az erdőben kószálnak, szarvasra, hegyi kecskére és egyéb erdei patásokra vadásznak, esetleg csellengő házi jószágra lesnek. Odaát, a kontinensen, valóban így élnek az ordasok. Ám az itteniek, a tengerhódítók korántsem: ezek a farkasok sokszor egész életükben nem látnak jávorszarvast, hegyi kecskét, gímszarvast.
Az Egyesült Államokban, kivált a nyugati vidékeken, immár évtizedes kérdés, miként kezeljük a farkasproblémát. Hol az a gond, hogy elszaporodtak, hol az, hogy aggasztóan megfogyatkoztak a farkasok. Annyi megfigyelés, kutatás után azt hinnénk, már mindent tudunk róluk; ám az alkalmazkodóképességében csak az emberhez fogható Canis lupus még rengeteg meglepetést tartogat – különösen Brit Columbia szigetein.
A Raincoast Conservation Foundation természetvédő szervezet munkatársa, Chris Darimont már jó tíz éve tanulmányozza a brit columbiai parti farkasokat, illetve, ahogy ő nevezi őket félig tréfásan: „Kanada legújabb tengeri emlőseit”.
Az itt honos farkas persze nem tengeri állat, még csak nem is látszik annak. Léte, legalábbis a természetben, rég nem újdonság; a tudomány számára azonban seregnyi újdonsággal szolgál.
A mi két farkasunk már a kavicsos földszoros felénél trappol. Amelyik a jobb oldalon baktat, idősecske lehet, mert jóformán fehér a bundája. Pofáján csomósodott a szőr, gombszemével egykedvűen bámul a világba. „Alfa-nőstény” – szól oda nekem McAllister. Párja, az alfa-hím viszont valódi farkas-Adonisz: pazar, rőtbarna bundájában a szőrszálak vége egészen fekete.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2015. októberi lapszámában.