New York új arca
A neves amerikai író gondolatai arról, hogy miként változott meg szülővárosa az elmúlt nyolcvan esztendőben.
Írta: Pete Hamill
Fényképezte: George Steinmetz
Amióta eljutottam az öregkor felemás lelkiállapotába, amióta a csoda érzése gyakran vegyül a sajnálatéval, gyakorta szorul el a szívem, gyakran jut eszembe: lehetne jobban is hőn szeretett New Yorkom. Persze sok minden javult: az iskolák, az élelmiszer-ellátás, az etnikai viszonyok, a közbiztonság, még az emberek viselkedése is. A város ma gazdagabb és egészségesebb, mint boldogult ifjúkoromban volt. Viszont (mert New Yorkban vannak ilyen „viszont”-ok) az új épületek ridegebbek, idegenebbek, embertelenebbek, majdhogynem lekezelőbbek. Manhattan égboltját hórihorgas, hátborzongatóan keskeny házóriások rejtik el az emberi szem elől. Megnyúlt, gőgös árnyékot vetnek az egykor még napfényben fürdő utcákra is, ahol immár őrjítő a forgalom: mintha az egész egyetlen roppant pop-art szobor lenne veszteglő autókból, dölyfös limuzinokból, tülkölő sárga taxikból, kehesen lihegő teherkocsikból egybegyúrva.
Az átlagember számára az új épületek zöme legfeljebb mérnöki szempontból csúcsteljesítmény – szépnek egyáltalán nem mondható. Még az East River túlpartján, kedves Brooklynomban is, amelynek lassan néptelenedő kikötője valaha az egész város létét alapozta meg, egyre-másra hatalmas kockaházak épülnek. Azt rebesgetik, hogy a fejlesztők Brooklyn saját Empire State Buildingjét is meg akarják építeni. Lassan eltűnik hát a negyed végtelen, csodás ege – már most is csak a felsőbb emeletekről látható.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2015. decemberi lapszámában.