Gumi őrület
Nő az eladott autók száma, egyre több gumiabroncsra van szükség. A kereslet kielégítésére telepített gumifaültetvények átformálják Délkelet-Ázsiát: sok pénzt hoznak, és sokat ártanak a környezetnek.
Írta: Charles C. Mann
Fényképezte: Richard Barnes
A gumi jó másfél száz éve befolyásolja a világpolitikát és formálja környezetünket. Aki ipari forradalmat akar, annak három nyersanyag feltétlenül kell: vas a gépek acéljához, tüzelőanyag a gépek hajtásához és gumi a mozgó alkatrészek összekötéséhez, védelméhez. Próbáljunk autót vezetni ékszíj vagy hűtőcső nélkül – egy percen belül lerobbanunk. Próbáljuk a hűtővizet gumicső helyett fémcsövön eljuttatni a járó motorhoz: örülhetünk, ha a rezgéstől a cső nem törik azonmód ripityára. És mit ér, ha van szenünk meg acélunk, de hűtés híján a motor túlhevül?
Akik egyáltalán eltűnődnek rajta, miből lehet, a legtöbben műanyagok keverékének gondolják a gumit. Pedig a világon termelt gumimennyiség jó kétötödét természetes forrásból, legnagyobbrészt a H. brasiliensis latexéből nyerik. A mesterséges gumi általában olcsóbb, de gyengébb, merevebb és kevésbé rezgésálló – a sebészkesztyű, az óvszer és a repülőgépek kerekére való gumi ezért a mai napig természetes gumiból készül.
Vas és ásványi tüzelőanyag szinte mindenütt akad, gumifát viszont szinte kizárólag Délkelet-Ázsiában termesztenek, ahol a kedvező klíma kellő infrastruktúrával párosul. Amióta az autó- gumi iránt egyre nő a kereslet, Délkelet-Ázsián afféle gumiőrület lett úrrá. A föllendülés sokaknak hozott jobb életet, és a régió elszigeteltségének is véget vetett: a gumifaültetvényekről ma már műút fut egyenest a kínai abroncsgyárakig.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2016. januári lapszámában.