Sok terápia

A marihuánafogyasztás ügyében újabban az Egyesült Államok jó néhány tagállamában és európában, még egyes közép-európai országokban is engedékenyebbek a törvényalkotók. indokoltnak tartja a hazai szigort?

A megvadult ló kantárján is lazítani szoktak. A drogliberalizáció útján haladó országokban a jogi szabályozás rohan a valóság után. Magyarországon éppen azt kellene megakadályoznunk, hogy az elrettentő nyugati példák sorsára jusson a társadalom. Mindezek tudatában én szívvel-lélekkel a jelenlegi szabályozás mellett vagyok.

E felfogás szellemében önök milyen élet- és szemléletmódváltást kívánnak meg a drogterápiás otthonukba kerülő függőktől?

Hozzánk nemcsak úgy besétálnak, hanem egy hét alatt „megérkeznek” a bentlakók. Egy álló héten keresztül ismerkednek a környezettel, a feladatokkal, a csoportokkal és a segítőkkel. Az ismerkedési folyamat része, hogy egy korábbi függőből lett segítőnk megismerteti az újonnan jöttet személyes tapasztalataival, nehézségeivel, kudarcaival. Aki idekerül, így megértheti, hogy a múltján már nem tud változtatni, a jövőjén viszont még igen. Élettani szempontból is fontos ez az első, még terápiamentes hét, mert gyakran előfordul, hogy az érkező kellemetlen elvonási tünetekkel, például heveny hasmenéssel küszködik.

Személyes élmények motiválták, amikor református lelkészként éppen ezt a missziót választotta?

Zűrös családban nőttem fel, kamaszkoromban csavarogtam, el-elszöktem otthonról. Négy gimnáziumot is megjártam, végül estin tettem le az érettségit. Én nem drogoztam, de a baráti társaságom nagyrészt szerhasználókból szedődött össze. Aztán tizennyolc éves koromban, a megtérési élményem hatására, elhívtam az akkori barátaimat egy gyülekezetbe. Teológushallgatóként később magam tartottam bibliaórákat nekik meg a hozzájuk hasonlóknak.

Az egyház égisze alatt működő ráckeresztúri otthonban használnak-e a világi intézmények eszközeitől eltérő, esetleg azoknál hatékonyabb módszereket?

Alapvető felfogásunk: nem az a gond, hogy a kliens drogozik, hanem az, hogy miként gondolkodik. Bentlakóink csak kivételes, indokolt esetben kapnak gyógyszereket a leszokáshoz. Terápiás közösségünkben, akárcsak a világiakban, a nap 24 órájában tart a munka. Ennek ugyanúgy része, ahogy beszélgetünk, mint az, ahogyan a vécét pucoljuk. Foglalkozásaink egy része csoportos, másik része egyéni. Heti egy bibliaórát, vasárnap istentiszteletet, este néhány perces áhítatot tartunk. Étkezések előtt imádkozunk. Rengeteg nemzetközi vizsgálat igazolja: a vallásos emberek között kevesebb a szenvedélybeteg. A vallásos ember tovább él, mert könnyebben kezeli a konfliktusait, hamarabb megbocsát, így kisebb eséllyel kap infarktust, agyvérzést. Ha valahol ígéretes rákellenes szert találnak, minden elképzelhető fórumon hirdetik. Miért ne lehetne ugyanígy hirdetni a vallásosság terápiás hasznát?

A megbocsátás mint krisztusi erény is automatikusan érvényes az otthon falain belül, vagy vannak határok?

Nálunk a megbocsátás az egyik legfőbb ígéret és erény. Ugyanakkor vannak, akik azért jönnek hozzánk, mert nincs már hová menniük, például mert több tucat rendőrségi ügyük van, vagy több millióval tartoznak a dílerüknek. Mi eleve egy hónapig senkit nem veszünk föl. Akik külső nyomásra, házastársuk vagy szüleik unszolására, esetleg munkáltatójuk zsarolásának engedve jelentkeznek, nem is húzzák nálunk tovább egy hónapnál. Aki az első hónap letelte után felvételét kéri, annak kérvényt kell írnia, meg kell indokolnia, miért akar meggyógyulni. Kérvényt csak az esetek 1-2 százalékában utasítottunk el.

Vannak „visszatérő vendégeik”? Nekik jár a megbocsátás?

Ha távozásáig nem érti meg, hogy nem a drogtól ment tönkre az élete, hanem a torzult gondolkodásmódja miatt lett drogos, a kliens „elvérezhet” odakinn. Másodjára általában már sikerül továbblépnie.

Úgy hírlik, a rehabilitációs intézményekben is virágzik a drogkereskedelem. önöknél még a társaik gyógyulását veszélyeztetők is számíthatnak megbocsátásra?

Ez már nem megbocsátás kérdése: aki ellenkező irányba húzza a szekeret, az nem csak a saját életét, a többiekét is tönkreteheti, sőt egész programunknak ártalmára van. Az utolsó ilyen esetünk egy-két éve lehetett. Az érintetteket még ilyenkor sem küldjük el automatikusan; aki mégsem marad, az általában saját elhatározásából távozik. A közösség és a visszaeső együtt gondolja végig, hogy van-e egyáltalán esély a gyógyulásra, van-e értelme a terápia folytatásának. Nálunk egyetlen kizáró ok létezik: az erőszak. A „börtönstílust”, vagyis azt, ha a nagyobb, erősebb sanyargatja a gyengébbet, nem toleráljuk.

Erősebbről és gyengébbről szólva: nem kellene különbséget tenni a kannabisz és a kemény drogok között?

Nem. Veszélyes lenne tovább táplálni a tévhitet, hogy a marihuána, például a heroinhoz képest, csak könnyű drog. Ha sikerül leszoknia, a heroinista sokszor enyhébb idegrendszeri sérülésekkel zárja drogos pályafutását, mint a kannabiszfüggő.

Mérvadó szaklapok cikkeznek a drogkender potenciális egészségügyi hasznáról. nem túl nagy ár, ha A marihuána elleni harcban a „jó mellékhatások”-ról is lemondunk?

A hipó is fertőtlenít, mégsem iszom meg, amikor gyomorrontásom van. Nem szeretném, ha a gyerekeimet marihuánával kezelnék. Az aktivisták önös érdekekből, a súlyos beteg állapotát kihasználva igyekeznek legalizálni a marihuánát. A morfiumot és a kokaint is alkalmazzák a gyógyászatban, mégsem jut eszébe senkinek, hogy rekreációs célból, kikapcsolódásra is engedélyezni kellene ezeket a szereket. Az sem mellékes, hogy a társadalom milyen hagyományokra tekinthet vissza. Indiában a parasztember esténként nem szívta az amúgy láz- és fájdalomcsillapításra, súlyos hasmenésre használt ópiumot. Nagyapám főzött pálinkát, csinált bort is, de ő maga csak mértékkel ivott, a vendéget kínálta. Nálunk a mértéktartó poharazgatásnak lett kultúrája. A 20. század közepéig a falusiak között alig volt alkoholista. Manapság viszont olyat nehéz találni, aki nem iszik.

Ez ellentmondani látszik annak a nézetnek, miszerint a magyar ember tud bánni az alkohollal…

Mára felborult az értékrend. De az alkohol, legalábbis Európában, még mindig más, mint a kábítószer. Az úgynevezett „rekreációs marihuánahasználat” azonnal beindít egy alattomos láncolatot, amelynek eredménye: memóriavesztés, tanulászavar, később teljesítménycsökkenés, annak következményeként munkahelyi sikertelenség. A marihuánával életveszélyes játszani. Az áldozatok nálunk, Ráckeresztúron hullanak le a futószalagról. „Rekreációs droghasználat”: már a kifejezés is hazugság.

Írta Balázs Zsuzsanna
Fényképezte Sárosi Zoltán