Élők, képek, özönvíz után
Japán keleti partvidékét öt évvel ezelőtt szörnyű földrengés rázta meg. Irtózatos erejű cunami jött a nyomában, óriási területeket pusztított el, s a túlélők életét is örökre megváltoztatta.
Írta: Jeremy Berlin
Fényképezte: Alejandro Chaskielberg
Japán legnagyobb szigete, Honsú északkeleti szélén Ócucsi is rendkívül súlyos károkat szenvedett. A szökőár jószerével megtizedelte a lakosságot, és otthontalanná tette a túlélőket.
Alejandro Chaskielberg 2012 októberében érkezett Ócucsiba. Képekben akarta megmutatni a világnak a pusztulást, a törmelékhegyeket, és rajtuk a rengeteg vörös zászlót – a romok között talált holttestet jelét. „Úgy döntöttem, fekete-fehérben dolgozom, olyan rettenetes, olyan szomorú volt a téma. Nem maradt Ócucsiban más szín, csak a zászlóké” – meséli az argentin fotós.
Egyik nap Chaskielberg talált az utcán egy teljesen szétázott családi fotóalbumot. Nagyon erős hatást tettek rá a cunami „akvarelljei”, az elmaszatolódott, összefolyt színek. Ezzel a palettával a fejében látott hozzá, hogy élők képeivel meséljen a tragédiáról.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2016. júniusi lapszámában.