Dráma a tengeren

Írta: Jonathan Franzen
Fényképezte: Thomas P. Peschak

A farallon-szigeteki lummáknak szerencséjük volt. Túlélték az őket fenyegető fő veszélyeket, ráadásul létük mellett gazdasági érvek is fölhozhatók. Globális léptékben viszont a tengeri madarak teljes állománya 70 százalékkal csökkent az elmúlt 60 évben. A szám eleve magas, ám a valóság még riasztóbb: aránytalanul sok tengeri madárfaj halhat ki.

A Föld 360 tengeri madárfaja között nagyobb arányban vannak a veszélyeztetett és fenyegetett kategóriákba tartozók, mint a madarak bármilyen más, hasonló méretű csoportjában. A papagájok helyzete sem rózsás, de ők legalább népszerűek. A fácánok, foglyok, ludak és récék értékes vadászzsákmányok a vadászok szemében; a sasok és más ragadozó madarak látványosak, és sokan jelképként tekintenek rájuk. Ám a tengeri madarak távoli, zord szigeteken költenek, és életük nagy részét számunkra elviselhetetlen vizeken töltik. Ha teljesen eltűnnének, vajon hányan vennék észre?

Szürkefejű albatrosz sebes fejű fiókája ül a déli sarkkörhöz közeli Marion-szigeten, ijesztő bizonyítékaként annak, hogy az inváziós fajok veszélyeztetik a tengeri madarakat. Az ember által 200 éve behurcolt egerek rákaptak arra, hogy éjjel megtámadják a madarakat. Az utóbbiaknál nem alakult ki ösztönös félelem az új veszéllyel szemben: mozdulatlanul ülnek, és tűrik, hogy az egerek a húsukat rágják, végül pedig megölik őket.

Képzeljük magunk elé az Atlanti-óceán déli részén élő egyik fiatal albatroszt! Követi a sarkköri szeleket, háromméteres szárnyfesztávolsággal naponta 800 kilométert tesz meg, szaglásával észleli a vízfelszín közelében lévő halakat, lábasfejűeket és rákokat. Gyakran a legjobb táplálkozóhelyei a halászhajók sodorvizei. Az albatrosz a vonóhálós hajó fölött köröz. Látja a kidobott halmaradványokért civakodó kisebb madarakat. Ahogy beleveti magát a ribillióba, nagy az előnye. Vaskos csőre, roppant szárnya azt hirdeti: óriási vagyok! A többi madár szétrebben, de mikor az albatrosz a vízbe csapódik, rémes dolog történik.

Kitárt szárnyai beleakadnak a háló kábelébe, az meg lehúzza a víz alá a madarat. Senki sem látja, mi történik. Senki nincs odakint a hideg, háborgó vízen, csak a hajó legénysége. Még ha van is idejük figyelni, a madár egy szempillantás alatt elmerül, és élettelen teste csak akkor emelkedik a felszínre, ha a hajó továbbhalad.

A halászhajók látszólag terített asztallal várják a tengeri madarakat. Ám ezek az albatroszok és fehérállú viharmadarak (a fekete tollúak a kép szélein) halálukat lelték 2017-ben a tonhalfogó horogsoros halászzsinórokon Dél- Afrika partjai előtt. A fenntartható halászati módszereknek köszönhetően a dél-afrikai vizeken már csak évi pár száz madár pusztul el így. Azonban csak a horogsorok világszerte több mint 300 ezer madárral végeznek.

Minden évben albatroszok ezreit veszejtik el észrevétlenül a vonóhálók. A horogsoros hálók horgain további tízezrek pusztulnak el, és velük együtt még több viharmadár és hojsza. Nagyon nagy arányban tizedelik a madarakat a halászterületeken bekövetkező efféle esetek. Nem könnyű a helyzet ellen bármit is tenni, mert a nyílt vízi halászhajók általában nehéz pénzügyi helyzetben vannak, és vajmi kevés előrelátással dolgoznak. Csak alig néhány ország szorgalmazza komolyan a véletlenül kifogott madarak számának erőteljes csökkentését.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. augusztusi lapszámában.