Szokott-e Isten imádkozni?

Darvas István főrabbival beszélgettünk

Az interjút készítette: Szira Péter
Féynképezte: Hartyányi Norbert
A katolikus értelmezés szerint az irgalmasság erénye akkor is képessé teszi az embert a segítségnyújtásra, amikor az igazságosság és jog alapján ez nem várható el. Mindez mennyire korrelál, esik egybe a zsidó hagyománnyal?
Tulajdonképpen korrelál. Van egy érdekes kérdése a Talmudnak: szokott-e Isten imádkozni? Gondolkodtak a talmudi bölcsek, és arra jutottak, hogy igen, szokott. Egyszer valaki kihallgatta Isten imáját, és a szépséges legenda szerint Isten a következőket mondta: legyen az az akaratom, hogy a könyörületem legyőzze más tulajdonságaimat, és a könyörület alapján ítéljem meg az embert. Ez szerintem ugyanazt jelenti. Akkor is, ha nem várható el. A Talmud egy másik megállapítása szerint a második szentély azért pusztult el időszámításunk szerint 70-ben, mert a Tóra törvényei szerint ítélkeztek Jeruzsálemben. A Tóra törvényei szerint: azaz betű szerint értelmezték a Tórát. Nem alkalmazták a lifnim misurát hádin elvét, ami azt jelenti, hogy nem betű szerint, hanem valaminek a szellemében kell törvénykezni. És adott esetben nem is szabad betű szerint betartani törvényeket, hanem meg kell próbálnunk enyhébb megítélés alá vonni egy adott vallási kérdést. Nem mellesleg, szintén egy talmudi meghatározás szerint, lényegében az tekinthető zsidónak, aki könyörületes. Hogy ez annyira Izrael gyermekeinek a sajátja, hogy ha valaki nem könyörületes, az nem Ábrahám utódai közül való. Persze nem lehet kizárólag másokkal törődni, ez senkinek sem adatik meg.
Ám miközben a könyörületességet gyakoroljuk, óhatatlanul választunk is, és amikor választunk, akkor tulajdonképpen az egyik szemünket nyitva tartjuk, a másikat meg becsukjuk. És ennek a kudarcával is együtt kell tudni élni.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. decemberi lapszámában.