Feláldozni a mindennél becsesebbet

Írta Kristin Romey
Fényképezte: Robert Clark

Az ifjú áldozat egy sekély sírgödörben hever, egy szeméttel teleszórt üres telken. Nagypéntek napja van, Peru északi részén, Huanchaquito falu mellett járunk.
A tengerparti kávéházakból felszűrődik a lüktető tánczene. A szívdobogásra emlékeztető basszusok itt elég kísértetiesen hatnak, amint elvegyülnek az üvegcserepeket, flakonokat, töltényhüvelyeket
eltakarító ásók zajával. A régészek egy hajdani, apró sírgödör kiásását tervezik; kétoldalt maszkot és orvosi köpenyt viselő, régész szakos egyetemi hallgatók hasalnak le a sír mellé. Először egy gyerek koponyájának a teteje tűnik elő. A fejbúbon fekete hajcsomó sötétlik. A régészek most már leteszik az ásót, és ecsettel dolgoznak tovább. Körültekintően, nagy gonddal söprik el a maradványok körüli laza homokot, hogy előtűnjék a koponya, majd megjelenik a csontváz durva szövésű lepel alól kikandikáló válla is. Nemsokára láthatóvá válik mellette egy aranysárga gyapjú láma csontváza: a kis állat mintha szorosan a gyermek testéhez kucorodott volna.

4 fotó

Gabriel Prieto, a Trujillói Nemzeti Egyetem régészprofesszora belenéz a feltárt sírba. „Kilencvenöt!”– biccent egyet. Számolja az egykori áldozatokat: ez (az E–95 számon nyilvántartott) immár a kilencvenötödik azóta, hogy Prieto 2011-ben nekikezdett a tömegsír feltárásának. Innen és egy másik, szintén a közelben fekvő temetkezési helyről kétszázhatvankilenc 5–14 esztendős gyermek, illetve három felnőtt csontváza került elő. Mindnyájan több mint 500 éve haltak meg; rituális
szertartás során, precíz, gondosan összehangolt mozdulatokkal végeztek velük. Ilyesmire – legalábbis jelenlegi tudásunk szerint – a történelem folyamán soha nem volt példa korábban.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2019. februári lapszámában.