Lítiumláz Bolíviában

Írta: Robert Draper
Fényképezte: Cédric Gerbehaye

A kép önmagában is látomásszerű: ameddig csak a szem ellát, hófehér a táj. Az égbolt makulátlan kékje és az Andok messzi csúcsainak barnája még inkább kiemeli a sósivatag komor egyhangúságát. Motorosok és terepjárók robognak az úttalan lapályon – ki tudja, merre tartanak. Itt-ott magányos alakok, akár valami apokalipszis túlélői, kémlelik-fürkészik a „végtelenség hófehér asztalát”, ahogy az alelnök fogalmazott. Valahol a messzi távolban, a látóhatáron túl buldózerek mardosnak hosszú, szabályos téglalapokat, lepárlómedencéket a Salarba. Egyszer majd ideérnek, de hogy mikor, azt nem tudni.

Lássuk hát, hogy mit tudhatunk. Egyrészt azt, hogy a világ legnagyobb sólapálya alatt egy másik természeti csoda, a földkerekség egyik legnagyobb lítiumfölhalmozódása, a becslések szerint a Föld lítiumkészletének nem kevesebb mint 17 százaléka rejtőzik. Másrészt, hogy a kormány reményei szerint a lítiumkincs kiaknázásával a sínylődő Bolívia végre kijuthat a zsákutcából, a fölemelkedés útjára léphet (ma a lakosság 40 százaléka szegénysorban él). Harmadrészt, hogy a fölemelkedésnek ez az útja, amely az egyelőre még jórészt háborítatlan Salar de Uyunin át vezet, noha  föltérképezetlen, járatlan mezsgye, mégis gyanúsan ismerős az oly sokszor kifosztott, oly sokat csalódott bolíviai nép számára.

Bolíviát ma is béklyóba köti a múlt. Az ország első ajmara elnöke, az első alkalommal 2006-ban megválasztott Evo Morales legutóbbi beiktatási beszédében úgy fogalmazott: a spanyol uralom „ötszáz esztendőnyi szenvedést hozott ránk”. Tény, hogy a spanyolok rabszolgaságba taszították az őslakókat, és elpusztították a kultúrájukat, de közel kétszáz éve már, hogy uralmuk véget ért, Bolívia független lett. Az országot azóta csak szélsőséges földrajzi viszonyai és csapnivaló vezetői akadályozták az újjászületésben. Bolívia nagyon megszenvedte, hogy Chile elleni háborúja után, 1905-ben le kellett mondania csendes-óceáni partvidékéről. Miközben a szomszédos Brazíliában és Argentínában javult a helyzet, Bolíviában még hosszú évtizedekig rombolt a korrupció, és egymást követték az államcsínyek.

Az európai gyökerű uralkodó elit mindmáig másodrangú állampolgárokként kezeli a két nagy őslakó népcsoportot, az ajmarákat és a kecsuákat, a megtépázott önbecsülés és a lappangó feszültségek országában így nem alakult ki össznépi sorsközösség. Bolívia gazdaságtörténete föllendülések és válságok sorozata. Gyakori ez a természeti kincseik kiaknázásától függő országokban, ezzel együtt némelyik latin-amerikai országnak, például Chilének mégis sikerült jól sáfárkodnia a kincseivel. De mert gyorsan akart profitot, még ha rövid távút is, a bolíviai kormány sok esetben külföldi cégeknek adta el a bányászati jogokat.
„Elherdáltuk a nyersanyagainkat. Ezért kell ma nyomorognia a természeti erőforrásokban gazdag Bolíviának” – jelentette ki García Linera.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2019. februári lapszámában.