Nagyon kellenek a sikertörténetek

Interjú Elizabeth Chai Vasarhelyivel, a Free Solo rendezőjével.

Mászásról szóló film eddig egyszer volt Oscar-jelölt, és az első alkalom, hogy egész estés dokumentumfilmet jelölnek. Ez fantasztikus siker.
Világunk tele van bizonytalansággal. Nagyon kellenek az ilyenfajta sikertörténetek. Amikor Alex a fejébe vette, hogy kötél nélkül mássza meg az El Capet, már az ötlet is dermesztő agyrémnek tűnt. Jimmyvel azt mondtuk: „Álljunk meg egy pillanatra! Komolyan erről akarunk mi filmet csinálni?!”
De végül úgy döntöttünk, hogy Alex ösztöneire bízzuk magunkat, belevágunk a kétéves utazásba, amely végül elvezetett a Free Solóig. A személyes, belső történet, amelyet ebben a két évben végigkövettünk, a mászásnál sokkal többről szól – az álmainkról, az álmaink beteljesítéséről.
A forgatás igen kényes kérdéseket is fölvetett. Mi lesz, ha a kamerák megzavarják Alexet az összpontosításban? Mi lesz, ha Alex forgó kamerák előtt zuhan a halálba? „Úgy válaszoltuk meg ezeket a kérdéseket, hogy eltűntünk, kivontuk magunkat a képből. Éreztettük Alexszel: azzal is boldogok leszünk, ha nekivág, és azzal is, ha nem vág neki” – mesélte Ön egy interjújában. De hogyan sikerült kivonniuk magukat a képből? Hogyan sikerült levenniük Alexről a terhet?
Végig igyekeztünk semlegesek, kívülállók maradni, hogy Alex a forgatástól függetlenül dönthesse el, végül is nekivág-e kötél nélkül az El Capnek. A stábban Alex személyes és szakmai szempontból is vakon megbízhatott. Tudhatta, hogy bármikor mondhatja nekünk: „Nem, ezt most nem csinálom meg”, és azt is, hogy „Most mindjárt ezt meg ezt fogom csinálni.” Kitanultuk a sziklát, hónapokon át készültünk, hogy mindig és mindenütt készen álljunk, bármelyik pillanatban forgatni tudjunk.
„Alex beleegyezett abba, hogy filmet készítsünk róla, de nem akarta magát egyfolytában kamerák kereszttüzében érezni” – nyilatkozta másutt. Hogyan tudták ezt megoldani? Extrém viszonyok között, életveszélyes, filmezésre szinte alkalmatlan terepen, bonyolult felszereléssel kellett dolgozniuk.
El kellett érnünk, hogy Alex ne érezze állandóan: kamerák követik. Az Alex szempontjából különösen veszélyes, nehéz szakaszokon távvezérelt kamerákkal dolgoztunk. Ezzel is igyekeztünk „kivonni magunkat a képből”, igyekeztünk eltűnni. Az operatőrök, akikkel dolgoztunk, a szakma krémje, igazi szupersztárok, művészi szinten dolgozó szakemberek, emellett profi mászók. Alapvető szempont volt, hogy tökéletes biztonsággal mozogjanak a sziklán, és azt is tudják, mit és hogy pakoljanak a tizenhat órás forgatási napokra a szirtfalon. És ami legalább ilyen fontos volt: lelkierővel is bírniuk kellett. Az előkészítés hónapjaiban snittről snittre mindent elterveztünk, kitaláltunk, begyakoroltunk Alexszel. És nem csak a szólómászását követtük. Odalent is sok időt töltöttünk vele, egyrészt azért, hogy hozzászoktassuk a forgatási helyzetekhez, másrészt, hogy élete legszemélyesebb, bensőséges pillanatairól se maradjunk le.
„Külön világok, ha ütköznek. De a mi ütközéseink jól működnek” – mondta egy helyütt arról, hogy milyen együtt dolgozni a férjével, a profi sportmászófotós Jimmy Chinnel. A Free Solóban mennyire működtek az ütközéseik?
Jimmyvel tökéletes partnerek vagyunk a filmezésben, nagyon jól együtt tudunk dolgozni mint társrendezők. Ő a forgatásokon, az operatőrök irányításában vethette latba a képességeit, én pedig a történetmesélésben, hogy a Free Solo általános érvényű film lehessen, hogy a képsorokon átvilágítson Alex személyes története. A film sikere látványosan bizonyítja: ütközéseink Jimmyvel most is jól működtek.
A filmkészítés teljes életet, sőt gyakran annál is többet követel. Jimmy nem szereti New Yorkot, ideje nagy részét szülővárosában, a wyomingi Jacksonban tölti. Ön két gyermekükkel, Marinával és Jamesszel New Yorkban lakik. Hogyan tartható mindez működésben?
Jimmy nagyon szereti a hivatását, és én is a magamét. Szerintem ez volt az egyik legfontosabb közös vonás, ami annak idején összehozott bennünket. Tény, hogy szerencsések is vagyunk, a család és a barátok sokat segítenek abban, hogy kétlaki életet élhessünk. Feszes az időbeosztásom, de tudatosan élek, minden percemet igyekszem kihasználni, akár a kocsiban és a vonaton is. És minden percben belélegzem, csodálom a világot, ébren álmodom.
Minden filmjében a pőre, nyers valóságot tárja elénk. Annak idején a nagyszerű játékfilmes és színházi rendező, Mike Nichols mellett is dolgozott. Eljátszott valaha is a gondolattal, hogy játékfilmet, fikciót forgasson? Ha igen, milyen műfajt, témát választana?
Én a történeteimmel az elnyomottak, mellőzöttek, kirekesztettek mellett akarok szót emelni, rájuk akarom irányítani a figyelmet. Nehéz, filmvásznon csak elvétve föltett kérdésekről szeretnék szólni. Nagyon sok ilyen történetre bukkantam a való világban, de mert bonyolult és ezerszínű világban élünk, nem kizárt, hogy másfajta történeteket is találok majd magamnak.
Magyar és kínai fölmenők – volt már olyan érzése, hogy személyes és filmes életében is komoly szerepe lehetett ennek a ritka együttállásnak?
Egész személyes világomra mély és erős hatással van ez a vegyes örökség. A szüleim mindketten bevándorlók, ideológiai, illetve vallási meggyőződésük miatt el kellett hagyniuk a szülőhazájukat. Tehát bevándorlók gyermeke vagyok, és kevert rasszú. Nyilván ezért figyelek oda annyira a világ más részein élőkre, a mellőzöttek, félretaszítottak történeteire, az elnyomott hangokra. Minden filmemet, a Free Solót is ennek jegyében forgattam.
Jimmy Chint a baráti társaságuk úgy becézi: Jackie Chan. Az ön beceneve Snow Bunny, vagyis „Hónyuszkó” – ha jól tudom, így emlegeti a szleng a téli sportokban jeleskedő csinibabákat. Mint olvasom, a Hópárducnak vagy a Hónindzsának jobban örülne…
Dominózni szoktunk a barátainkkal, viccből merült föl köztünk ez a becenevesdi. Hónyuszkó vagy Hópárduc – nagy különbség. A nyuszi olyan kis édibédi cukiság. Sok mindent lehet rám mondani, de azt aligha, hogy édibédi cukiság volnék.
Annyi közös erőfeszítés, annyi felejthetetlen közös pillanat után a mai Alex Honnoldot miben látja nagyon másnak, mint azt az Alex Honnoldot, akit annak idején megismert?
Fikciós és dokumentumfilm-forgatás között az egyetlen igazi különbség, hogy az utóbbin soha nem lehet tudni, mit hoz a következő pillanat. Mi sem sejthettük, hogy Alex annyit változik majd a forgatás alatt. Amikor nekivágtunk, még netes társkeresőkön szörfözött. Aztán megismerte Sannit, és egészen váratlanul, a kameráink előtt szerelmes lett. Érzelmi téren rengeteget alakult azóta, és ebben Sannié a legfőbb érdem. Mindemellett attól, hogy élete legnagyobb pillanataiban közel lehettek hozzá a legjobb barátai, a stáb tagjai, szólóbravúrja az El Capitanon egyszeriben kötődés és bátorság közös történetévé íródott tovább. A mai Alex már át meri ölelni az embereket.
Az interjút készítette Ifj. Vitray Tamás