Városi jövőkép – Újratervezés indul!
A tervezőknek elejét kell venniük, hogy a terjeszkedő város szétzilálhassa az emberi közösségeket.
Írta: Robert Kunzig
Fényképezte: Andrew Moore
Az új urbanizmus építészeti mozgalom tavaly a Georgia állambeli Savannah-ban rendezte meg éves találkozóját. A vitaindító előadást Jan Gehl koppenhágai várostervező tartotta.
A nyolcvanas éveiben járó, látnoki erejű szakembert egyszerű, de bölcs meglátásai miatt tisztelik világszerte. Szakmai hitvallása szerint nem az autóknak, az embereknek kell városokat terveznünk és építenünk – Cities for People címmel kiadott könyvét 39 nyelvre fordították le, magyarul is kiadták Élhető városok címmel –, emellett nagy súlyt kell fektetnünk a harmonikus élet szempontjából sorsdöntő „épületek közötti élet” – Life between Buildings, ez Gehl egy másik könyvének címe is – jobbítására.
Városi jövőkép – Újratervezés indul!
Gehl évtizedeken át figyelte, hogyan viselkedünk a köztereken, milyen környezet segíti kapcsolatteremtésünket, és mi az, ami elszigetel. „Senki sem tudja, milyen legyen a jövő városa. Ha építész, jövőkutató próbálja megálmodni, mindig olyasmi kerekedik belőle, aminek én még a közelébe se szeretnék menni, nemhogy élni tudnék benne” – fejtegette nekem egy kávézóban.
Rögtön föl is csapta a laptopját, megmutatni, miként képzeli el a jövő városát az autógyártó Ford Motor Company. Weboldaluk, a The City of Tomorrow látványtervein a toronyházak és a fákkal teleültetett sugárutak mentén alig néhány járókelő lézeng, és semmi jele, hogy közük lenne egymáshoz. „Vidám dolog lenne egy ilyen városban sétafikálni. Önvezető autók mindenütt, csak néhány, hírmondónak ottmaradt ember bóklászik közöttük” – jegyezte meg sötét gúnnyal.
Az Új Urbanizmus hívei úgy emlegetik az elvet: „parkosított tornyok”. A szemlélet voltaképpen a Le Corbusier nevével fémjelzett modernista építészet öröke. A nagy francia építész 1925-ben azt javasolta, hogy a Szajnától északra rombolják le Párizs belvárosát, és a helyére építsenek tizennyolc egyöntetű, 200 méter magas irodaházat. Le Corbusier úgy képzelte, hogy az üvegtornyok egymástól 400 méternyire állnak négyzethálós elosztásban, a járókelők a közöttük kialakított „tágas zöldterületről” néznek föl „a lebegni látszó, áttetsző üvegprizmákra”, az autók magasépítésű utakon suhannak tova. Az autók megjelenésével, vélekedett Le Corbusier, eleve fölöslegessé válik a párizsi utca – „a vágyak és arcok tengere”. Mint Le Corbusier legtöbb álma, a Voisin-terv sem valósult meg, de az építész szemléletének hatása máig érzékelhető, például az amerikai városközpontok hírhedt tömbjein – párat már lebontottak – és a peremvárosi irodaparkokon.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2019. áprilisi lapszámában.
Szélsőségek 12 hónapja
Az északi-sarkvidéki Svalbard, a Föld leggyorsabban melegedő tája példázza, miként hat a klímaváltozás a szárazföldre, a tengerre és az élővilágra.
Rejtelmes, másvilági nyálkagombák
Nyirkos viszonyok között, spóratömeggel szaporodnak, sokkal inkább amőbák, mint penészgombák.
Egy háború hosszú árnya
Koszovó élni és boldogulni akar, ezért mindent megtesz, hogy elismertesse függetlenségét a világgal, és rendezze konfliktusait Szerbiával.
Erőszakkal elszakítva
Századokon át bevett gyakorlat volt, hogy az észak-amerikai őslakos családoktól elszakították, és internátusokba, missziós iskolákba vitték átnevelésre a gyerekeket.
Elefántok és ember: lehet jobb a viszony?
Gyorsan megtanultak a közelségünkben élni. Mi vajon tudunk-e alkalmazkodni hozzájuk?
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
