Reneszánsz árnyalatok

Mi tette a reneszánszt kivételes korszakká? A hely, a kor? A lehetőségek koncentrálódása segített a lángelmék kibontakozásában?
Egyáltalán, mit értünk reneszánszon? Az egész fogalomkört, a humanizmust is beleértve, rengeteg félreértés övezi. Az antik világ művészeti és filozófiai ideáinak újjászületése mint vezérlő elv eredendően itáliai jelenség, ami persze nem jelenti azt, hogy az Alpokon túli területek később ne vettek volna részt a folyamatban. A maihoz képest kezdetleges közlekedési lehetőségek dacára abban a korszakban az anyagi és a szellemi javak meglepően intenzív áramlását láthatjuk. Itáliában az antikvitás tárgyi emlékeivel jószerével még ma is mindenütt találkozhatunk, és az antik szellemi örökség Közel-Keleten fennmaradt része is Itáliába, a tengeri kereskedelem központjába került. Az a tény azonban, hogy a Pantheon eredeti bronzborítását beolvasztották a Szent Péter-székesegyház készülőfélben lévő oltárához, jelzi, hogy mennyire többrétegű volt ez a viszony.

Bali János, zeneszerző, zenetudós, pedagógus, karmester, furulya- és fuvolaművész

Forrás: Arnóth Balázs

A humanizmus ma oly sokat használt fogalma miként köthető mindehhez? 
A mai közbeszédben a humanizmus szó „emberközpontúság” értelemben használatos, és valami örömteli ragyogást sugall, szembeállítva a középkor „vallási sötétjével”. A reneszánsz korban azonban nem ezt jelentette, hanem az antikvitásra való hivatkozás kulcsszava volt: a studia humanitatis, a humán tanulmányok középpontba állítása. A reneszánsz korántsem volt derűs. Az akkori idők sok nyomtatott kottájának előszava a házi muzsikálást éppenséggel melankólia ellen ajánlja. A maihoz hihetetlenül hasonló egzisztenciális válság, egyfajta világvégevárás jellemezte az akkori idők Európáját. Járványok, éhínség és háborúk… A kivezető utat Amerika felfedezése és a gyarmatosítás megindulása, a mindmáig legnagyobb zöldmezős beruházások jelentették – talán ugyanezért olyan közkeletű vágyunk manapság a Mars és más planéták meghódítása. Az egyirányú Mars-utazás jó példa: aki annak idején hajóra szállt az új kontinens felé, tudhatta, hogy többé nem látja viszont a szülőföldjét; még abban sem lehetett biztos, hogy túléli a kísérletet. Az az érzésem, hogy a reneszánsz derűje elsősorban a túlélést biztosító önsegítés volt, hasonlóan a mai obligát optimizmushoz és mosolykultuszhoz. Az érzékenyebb mai fiatalok a reneszánsz emberéhez hasonló gondolatokat fogalmaznak meg: szoronganak, azt érzik, puskaporos hordón ülnek. Igazat kell adnom nekik: noha még soha nem volt ilyen magas a várható élettartam, mint ma, és már kevesebben halnak meg háborúkban, mint közlekedési balesetekben, azért komor jövő sejlik föl előttünk.

Az individuumnak, a képességek kibontakozásának és elismertetésének azért jót tett a humanizmus eszméje?
A humanizmus a skolasztika, illetve a hét szabad művészet rendszerére alapozott tantervvel szemben az antikvitás humán tudományainak – filozófia, irodalom, művészetek és történelem – tanulmányozását helyezte előtérbe. A humanisták működése valóban nagy eredményeket hozott, előkészítette, lehetővé tette a filozófia és a technika újkori fordulatait. A humanizmus még a művészeteknél is exportképesebb itáliai terméknek bizonyult. Vajon mi eredményezte a rendkívül szerencsés együttállásokat, amelyek például Leonardo és Michelangelo működésében teljesedtek ki? A reneszánsz értékeléséhez figyelembe kell vennünk, hogy már a 12–13. század folyamán elképesztő szellemi zenit alakult ki. Párizs volt a központja ennek az időszaknak, ekkoriban épültek a gótikus katedrálisok, ekkoriban született a skolasztika, a regény, ekkor kezdődött a párbeszéd a zsidósággal, a gnózissal, az iszlámmal. Amúgy rendkívül fontos kérdés, hogy ez a páratlan időszak miért ért oly méltatlan véget…

Az interjút készítette: Szira Péter

A teljes interjút elolvashatja a magazin 2019. májusi lapszámában.