Szárnyas, gyapjas éjszakai predátorok
Mexikó egyik ősi maja templomában fény derült a vámpírdenevérek titkaira.
Írta: Virginai Morell
Fényképezte: Amand Varma
Odabent, a templom padlózatán egy tasakosegér félig fölfalt teteme hever. „Friss fogás, talán tegnap éjjeli – gyanítja Medellín. – Valószínűleg odakint falják föl a zsákmány zömét, és ha már jóllaktak, a maradékot behordják a templomba.” A hazahurcolt préda gyakran olyan fajtársaknak jut, akik valamilyen okból nem tudnak vadászni, például még szoptatják a kölyküket. „Szeretnénk azt is kideríteni, hogy milyen napszakban hagyják el a pihenőhelyüket, ho-lmerre repkednek, ki kinek hord táplálékot, és ki kivel repül együtt” – sorolja Medellín.
A prédamaradékokból és a denevérek ürülékéből a kutatók egész sor információt hámoznak ki a gyapjas vámpírdenevér étrendjével kapcsolatban. „Nézzék! Nem falták föl teljesen, holott általában még a csontot, a karmot, a farokvéget is megeszik!” – kiált föl Medellín, magasra emelve a fiatal egér apró, már bomló tetemét. Megettek egy sárga lepkét is, csak a szárnyait hagyták meg, egy énekeskabócát és egy madarat is – a tollakból ítélve alighanem egy fahágót. „Rendszerint denevérek szárnymaradványai is előfordulnak az ürülékükben.” Sokat elkapnak egy ritka denevérből; Medellín most azt vizsgálja, miért éppen ez a rokon a gyapjas vámpírdenevér egyik kedvenc prédája, és miként találja meg.
A teljes interjút elolvashatja a magazin 2019. júniusi lapszámában.