Niger válaszúton
Az útra kelők özöne nem apadt, és a térségben erősödő bizonytalanság miatt nem is fog.
A Főnök egy helyi – alighanem a legnagyobb – embercsempész-hálózat feje. Legalább száz sofőrrel és ugyanannyi fuvarszervezővel dolgozik. A sofőrök az agadezi buszpályaudvaron veszik át az okmányokat a városi illetékestől – történetesen magától a Főnöktől. Csúszópénz, hamis engedélyek, mindenki félrenéz. A konvoj útra kel.
„A Főnököt mindenütt ismerik” – büszkélkedik. Ő szervezi a szaharai utazást a líbiai Şahāba. Egy líbiai társa juttatja a társaságot Tripoliba, egy másik meg átviszi a Földközi-tengeren Európába. Az már nem a Főnök dolga, hol kötnek ki végül az utasok; eljutnak-e Olaszországba, az Egyesült Államokba, vagy egy cellában várják kiutasításukat, éhen halnak a sivatagban, vagy vízbe fúlnak.
Egy kliense két héten belül jutott el Kamerunból Agadezen át Németországba, meséli. Több ez, mint szélhámos hencegés. Érezni: inkább vállalkozó szellemű tisztviselőnek tartja magát, még ha az üzlet jellege miatt neve elhallgatását is kéri.
A Főnök mindenekfölött stabilizáló szerepet tölt be a térségben, amit kevesek mondhatnak el magukról. Az avatatlan szemlélő zűrzavarnak hiszi azt, amit az ellenőrző pont körül lát. Téved: igenis működik egy – mindenki által ismert és mindenki számára hasznos – rendszer. Persze nem lehet optimális, hiszen törvényt sért. Ám kreatív, főleg annak fényében, hogy a környező országokban egyértelműen káosz uralkodik. Nem könnyű az élet Nigerben: mérhetetlen a nyomor, nagy a népszaporulat, kevés a művelhető föld, egyre nagyobb a sivatag, ingatag a politikai rendszer. Az ország mégsem vált az erőszak melegágyává, mint több szomszédja. Az emberek nem Nigerből, hanem Nigeren át menekülnek. Fenn tudja-e tartani a rendet vagy legalább annak látszatát Niger, vagy oda süllyed, ahová a többiek?
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2019. júliusi lapszámában.