Együtt a menekültek útján
Paul Salopek az emberiség nagy vándorútját járja be újra. Ezúttal egy jelentős történelmi eseményről is beszámol: a jobb élet reményében felkerekedő több millió ember vándorlásáról.
Írta: Paul Salopek
Fényképezte: John Stenmeyer
Már kis híján hét éve járom a menekültek útját. 2013 telén indultam el Észak-Etiópiából, a Herto Buri ősemberlelőhelyről, hogy megismételjem az emberiség legfontosabb vándorútját: ugyanis a kőkorszakban innen indulva népesítette be az ember a Földet.
Én azért indultam erre a hosszú vándorútra, hogy beszámolhassak róla. Elmesélem, mi mindent látok, amíg azt az útvonalat követem, amelyet járva az ősember egykor felfedezte a bolygót. Azt kezdettől fogva tudtam, hogy útirányom esetleges lesz. Az antropológusok szerint őseink úgy 60 ezer éve indultak el Afrikából, hogy aztán többé-kevésbé céltalanul vándorolva eljussanak Dél-Amerika déli csücskéig – ahová én is igyekszem. Nomádok voltak, vadászatból és gyűjtögetésből
éldegéltek. Nem tudtak írni-olvasni, nem ismerték a kereket, nem tartottak jószágokat, és nem műveltek földet. Elhagyatott tengerpartokon kagylókat szedegettek. A vándormadarak röpte volt az iránytűjük. Az úti cél fogalma akkor még ismeretlen volt. Immár 16 ezer kilométer óta követem ezeknek az elfeledett vándoroknak a nyomát.
Indiában járok. A jelenlegi, helyhez kötött életmódunk a felismerhetetlenségig megváltozott a gyalogos felderítések kora óta. Vagy mégsem?
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2019. augusztusi lapszámában.