Ha a föld felenged alattunk

Az olvadó északi talajból elszökő gázok gyorsítják a klímaváltozást.

Írta Craig Welch
Fényképezte: Katie Orlinsky
Távol a sarkkörön túl, a Moszkvától messze, Alaszkához jóval közelebb fekvő Kelet-Szibériában az ökológusnak tanult Szergej Zimov egy újabb gyapjasmamutcsontot dob a kupacra. A szélesen hömpölygő Kolima folyó sáros partján üldögél egy málladozó agyagszirt, a Duvannij Jar alatt. A tundrán már beköszöntött a sarki nyár, közel s távol nem látszik egyetlen hófolt sem. Ahogy a folyó utat vájt magának, előbukkant a több száz méter vastagon fagyott, azonban gyorsan felengedő
permafroszt.
Ágak, növényi maradványok és jégkorszaki állatok csontjai (bölényeké, lovaké, mamutoké) potyognak ki belőle a Zimov csizmatalpa alatt cuppogó sárba. „A Duvannij Jar olyan, akár egy képeskönyv, amelyben mindegyik oldal a természet történetéről szól” – magyarázza Zimov, ahogy kihúz néhány őskövületet.

A 23 millió négyzetkilométeres területű Északi-sarkvidéken új fejezetet ír az éghajlatváltozás. Az arktiszi permafroszt viselkedése pedig rendre rácáfol a tudományos előrejelzésekre.
Ugyanis nem fokozatosan, hanem (geológiai léptékkel mérve) máról holnapra olvad. Az évezredek óta fagyott talaj sok helyütt fölenged, mállik, így sok ősmaradvány – meg rengeteg
szén-dioxid és metán – kerül a felszínre. Ezek a gázok akkor is gyorsítják a klímaváltozást, ha kevesebb ásványi tüzelőanyagot használunk.
Kevesen ismerik ennek a veszélyét úgy, mint Zimov. Ő vezeti a Duvannij Jartól motorcsónakon háromórányira, Cserszkijben működő, szebb napokat látott kutatóállomást. Évtizedek óta
vizsgálja a melegedő sarkvidéket, és cáfolja a tévhiteket.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2019. szeptemberi lapszámában.