Amikor visszatámad a vadon

ÍRTA: DAVID QUAMMEN
FÉNYKÉPEZTE: RONAN DONOVAN

Tény, hogy amúgy sem volt kegyes az élet Ntegeka Sematához és családjához. Tengődtek, épp csak hogy megéltek zsebkendőnyi földecskéjükből Uganda nyugati részén, egy hegyvonulat oldalában. Ami keveset megtermeltek, maguknak is alig-alig volt elég. Ráadásul egy csapat mindenre elszánt, vakmerő csimpánz kezdte dézsmálni a termésüket, sőt egy idő után már a család biztonságát is fenyegették. A csimpánzok egy-két éve bukkantak fel a faluban, Kyamajakában. Ennivaló után kutattak: leszaggatták a banánt, összekapkodták a mangót, a papaját – mindent, amire gusztusuk támadt. Sematáék háza mellett letépdesték a jákafa termését. Az ijesztő látogatások 2014. július 20-án tragédiába torkolltak – és később más ugandai családokban is bekövetkezett hasonló tragédia.
Azon a napon egy megtermett, magányos csimpánz, vélhetően egy kifejlett hím, elragadta és megölte Sematáék kisfiát, Mujunit. „Ástam kint a kertben, amikor megjelent az a csimpánz” – idézte fel a történteket Ntegeka Semata egy 2017 elején készült interjúban. Aznap otthon volt négy gyermekével, serényen ügyködött a kertben. Közben odafigyelt a kicsikre is; egyszer fordult csak el, amikor vízért indult a gyerekeknek. Az alkalmat kihasználva a csimpánz elkapta a kétéves Mujunit, és elrohant vele. A fiúcska sikoltozására többen is odarohantak, és Ntegekával együtt üldözőbe vették a félelmetesen vad és erős csimpánzt. Egy idő után a majom lerakta, a magas fűbe rejtette a súlyosan megsebesült fiúcskát, és eliszkolt. Mujunit a közeli Muhororo egészségügyi ellátóhelyére vitték, ám a kis rendelőintézetben nem tudtak érdemben segíteni, nem tudtak mit kezdeni a szétroncsolódott testtel. A fiúcska a kórházba vezető úton meghalt.

A Kibale Nemzeti Park nagyszerű hely a csimpánzok számára

Forrás: Ronan Donovan

A kyamajakai csimpánzok (talán tucatnyian tanyáznak a falu környékén) a megmaradt erdőfoltban, egy szurdok mélyén futó pataknál vagy egy eukaliptuszligetben töltik az éjjeleket. Nappal viszont elhagyják a vadont, természetes táplálékuk fogytával a szántókon és a házak mellett, a gyümölcsfákon keresnek élelmet. Lopakodtukban főként a talajon közlekednek, mert már nincs annyi fa, hogy ágról ágra lendülhessenek. Odalent pedig óhatatlanul össze-összetalálkoznak a falusiakkal, főleg, mert ahhoz a patakhoz járnak inni, ahonnan a nők és a gyerekek is veszik a vizet.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2020. februári lapszámában.