Ötven kritikus év maradt
Milyen lesz az élet félszáz év múlva Kaliforniában és másutt a világban? Ebből a szempontból sorsdöntő és gyakran kétséges fejleményeknek lehetünk tanúi.
ÍRTA: CRAIG WELCH
FÉNYKÉPEZTE: DAVID GUTTENFELDER
Keleten Los Angeles hétmillió benzinfaló járműve bocsát ki iszonyatos mennyiségű szén-dioxidot a levegőbe. Délen, a Venice Beachen az 1940-es években olajkutak erdeje működött, újabban a klímaváltozásnak és hőhullámoknak áldozatul esett oroszlánfókák sodródtak partra nagy számban. Malibu fölött 2018 novemberében tűzvész pusztított a dombokon. Az évek óta tartó aszály és melegedés nyomán fölcsapó lángoknak hárman estek áldozatul, negyedmillió embert telepítettek ki, 1075 épület égett porig.
Ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát, a következő ötven évben véget kell vetnünk az üvegházhatású gázok kibocsátásának, állapította meg az ENSZ szakbizottsága. A fosszilis tüzelőanyagok kitermelésének üteme azonban nem akar csökkenni. Sőt, az Egyesült Államok, a világ legnagyobb kőolaj- és földgázkitermelője azt tervezi, hogy az elkövetkező tíz évben 30 százalékkal növeli a hozamot. Donald Trump elnök bejelentette, hogy országa kilép a párizsi klímaegyezményből, amely megkövetelné, hogy a világ lassan hagyjon fel a fosszilis tüzelőanyagok égetésével. Tény, hogy eközben a zöldenergia-forradalom is tör előre. Öt éven belül a világszerte megtermelt megújuló energia mennyisége várhatóan annyival nő, mint amennyi ma az Egyesült Államok teljes áramtermelő kapacitása. Az ország egyre több és több tagállama, illetve városa tesz hitet a változás mellett.
Kaliforniában már minden új házra napelemet kell szerelni. Berkeley-ben az újonnan épült házak már nem üzemelhetnek földgázzal. Santa Monica és több más város is ebben az irányban tett lépéseket. Los Angelesben a következő nyolc évben 28 ezer áramtöltő állomás telepítését tervezik. Santa Monicában ez év végére háromszáz töltőállomás áll üzembe. David Guttenfelder fotóssal úgy terveztük, jó hétezer kilométert utazunk elektromos autókkal Santa Monicából a keleti part felé, hogy választ találjunk a legfőbb kérdésre: vajon le tud-e mondani az ország a fosszilis tüzelőanyagokról annak érdekében, hogy az Egyesült Államok 2070-re is élhető hely maradjon?
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2020. áprilisi lapszámában.