Makacs emlékfoltok

Beszélgetés egyebek mellett második világháborús szerepvállalásunk értelmezéséről, a szembenézés hasznáról és a történettudomány politikai kitettségéről.

ÍRTA: SZIRA PÉTER
FÉNYKÉPEZTE: VÉGH LÁSZLÓ
A magyarországi kollektív emlékezet zömmel az áldozatszerepet támogatja. Ennek a kétségkívül sok kudarc lehet a magyarázata?
Ez azért nem sajátosan magyar jelenség. Nagyon jellemző, hogy a kollektív tudatban az adott nemzet mindig áldozatként, a többi tettesként rögzül. Egyetlen sajátos kivétel ismert a tézis alól, de az nem feltétlenül jobb együttállás: Németországban ez fordítva van az úgynevezett hivatalos emlékezetpolitikában. Bármennyire szimpatikusnak tűnik is ez az önkritika, a német megoldás sem problémamentes, ahogy erre utaltam is. Egy friss példa. Május nyolcadikán a külügyminiszterük és az egyik kutatóintézetük vezetője közösen jegyeztek egy cikket, amelyben azt az állítást fogalmazták meg, hogy a holokausztért és a második világháborúért kizárólag a Harmadik Birodalom felelős. A magyaroknak eszerint nincs felelősségük a holokausztban? A Katyńban meggyilkolt negyvenezer lengyel is a nácizmus áldozata? Ad absurdum Joszif Visszarionovics Sztálin mint békeangyal borította szárnyait a kontinens fölé? Mindezzel csak arra szeretnék utalni, hogy a kollektív nemzeti emlékezet általában nagyon mély és sötét kút, abba belenézni sohasem szívderítő. Egy náció önazonosságának reprezentatív eleme az önnön jóságába vetett megingathatatlan hit. A tudománynak éppen az lenne a dolga, hogy ezeket a törzsi fogalmakat – jók/rosszak – valamiképpen feltörve mutassa meg az árnyalatokat.
Ez olyan nemzetek esetében is igaz, amelyek bölcsebb döntéseket hoztak, vagy amelyeknél szerencsésebben pörgött ki a végeredmény?
Persze. Az összes szomszédos ország áldozatnak látja magát valamilyen értelemben. Jóllehet velük ellentétben tényleg sajátságos a helyzetünk, mivelhogy ők – nem úgy, mint mi – a saját 20. századukat valóban sikerként tudják leírni. A másik jelentős különbség, hogy Magyarországon a nacionalizmus és a liberalizmus szövetsége az első világháborúval megbukott. Addig a környező nemzetekkel vagy országokkal egyetemben nálunk is a nemzeti liberalizmus volt a „mainstream” eszme, de mert a liberalizmus nevében hozták tető alá a trianoni békét, a liberalizmus a mai napig szitokszónak számít. Ez kizárólag Magyarországon van így.
És mi a helyzet a nagy, sikeres nemzetekkel? Amerikával, Angliával?
Valóban, ez a két nemzet kivételes, hiszen általában meg szokta nyerni a háborúit. Amit elveszít, arról meg utólag bebizonyítja, hogy nem is volt olyan fontos. És talán a nyugat-, de inkább kelet-európai szintű nemzetfogalomra való fixálódás azért náluk nem is igazán érhető tetten. De alapvető pszichológiai szükséglet, hogy a vétlenek és jók táborába soroljuk be magunkat. A folytonos önostorozás elviseléséhez való belső erőt sokkal inkább a dogmatika eszköztárában kell keresni. A nemzet, az egész egyszerűen identitásképző erő.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2020. júniusi lapszámában.