Magashegyi időjárás
2019 tavaszán kis csapat indult a Mount Everestre, hogy a hegy oldalában és csúcsán meteorológiai állomásokat telepítsen, ez idáig nem elérhető adatokat gyűjtsön a hatalmas viharokat támasztó szelekről és a klímaváltozásról.
Írta: Freddie Wilkinson
Fényképezte: Mark Fisher
Keserves útjuk volt fölfelé, de végül sikerült öt állomást fölállítaniuk, egyúttal sokadik alkalommal tapasztalhatták: a világ tetején semmit nem adnak ingyen.
A Mount Everest délkeleti gerincére fölérkező három mászó megállt, és izgatott tanakodásba kezdett. Pirkadóban volt a Tibeti-fennsík fölött, jó másfél kilométerrel lejjebb a Nap fénypászmái már kezdték megfesteni a hófellegeket. A vastag pehelydzsekit viselő, oxigénpalackos-maszkos, fejlámpával világító kutatók azonban most nem a szemet gyönyörködtető látvánnyal törődtek. Ugyanis erősen szorította őket az idő: fogyott az oxigénjük, és a hírhedetten szeszélyes himalájai időjárás bármikor ellenük fordulhatott.
Már eddig is visszafogta tempójukat a hegy nepáli oldalán kapaszkodó seregnyi mászó, akik valamilyen okból mind éppen ezen a május végi napon határozták el, hogy feljutnak a világ tetejére. De három hősünknek ezen sem maradt már ideje különösebben bosszankodni.
Akár az űrhajósok, mélyen átgondolt és lassú mozdulatokkal dolgoztak: szép sorban előszedték hátizsákjukból a szerszámokat és műszereket, hogy a nagy műgonddal kidolgozott terv alapján fölállítsák a hegyen a földkerekség legmagasabban működő meteorológiai mérőállomását.
Egyikük, Baker Perry hirtelen lázasan kutatni kezdett a pakkokban – valamit keresett. Rossz előérzete támadt. Két apró, de nélkülözhetetlen alkatrész, a szélérzékelőket a központi oszlophoz rögzítő két és fél centis alumíniumcső hiányzott. Perry, Tom Matthews és Panuru serpa döbbenten bámultak egymásra. Oxigénhiánnyal küzdő elméjük lassan fogta fel a helyzetet, de miután felfogta, azonnal keresni is kezdte a megoldást…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2020. júliusi lapszámában.