Befeküdtem egy galóca mögé

Potyó Imre olyan helyszíneket keres, ahol nem szokás járni, olyan témákat, amelyeket eddig észre sem vett senki, és olyankor dolgozik, amikor más alszik. A végtelen érdekli, a csillagos ég és a legapróbbak világa.

Voltaképpen milyen környezetben tenyészik a természetfotós?
Én például gödi vagyok, ott születtem, ma is ott élek. Apukám imádta a természetet, rengeteg vadászkönyvet olvasott, Széchenyi Zsigmond, Molnár Gábor és Kittenberger Kálmán voltak a kedvencei. Sokat kirándultunk együtt.
Arra mikor jött rá, hogy a természet lesz a hivatása?
Tizenhárom évesen kezdtek nagyon érdekelni a madarak. A cserépkályhánkon volt egy szobadísz műmadarakkal. Elkezdtem keresni a madaras könyvben, hogy miről mintázhatták őket, de apukám mondta, hogy nem igazi madarak után készültek. Így hát kértem a születésnapomra egy távcsövet,
és nekikezdtem „tollasokat” nézegetni a kertben. Több mint húsz fajukat fedeztem így fel magamnak,
füzetbe jegyezgettem a megfigyeléseimet. Aztán úgy döntöttem, megnézem, mi a helyzet a madarakkal a Dunán. Tizennégy voltam, vittem a távcsövet, a jegyzetfüzetemet meg a határozókönyvet. Mintha új világba kerültem volna az ártéri erdőben.
A barátai nem nézték kissé lökött figurának, csodabogárnak?
Akkor még nem, a többségnek tetszett, hogy van egy srác, aki valamiben többet tud náluk. Persze volt pár kemény gyerek a hátsó padban, akiknek nem imponált a madarász kölyök. A gimiben már ők voltak többségben, de engem ez nem érdekelt. Jelentkeztem az MME-be, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületbe, rendes madártani felméréseket kaptam, a Börzsönyben meg mindenfelé.
Egyetem?
Környezettudományi szakra jelentkeztem Szegeden. Két szakirány volt, az egyik a kémiai, technológiai irány, ez a környezetvédelem, a másik pedig a természetvédelem. Aki pénzt akart keresni, az előbbi mellett döntött, én meg az utóbbit választottam.
Akkor már fotózott?
Akkoriban még csak dokumentáltam a megfigyeléseket, nem is volt igazán komoly gépem. 2005-ben találkoztam új barátokkal a Dunán. Az egyikük szintén madarászott, és fotózott is. Volt egy kis digitális amatőr kamerám, kijártunk fotózgatni, egymást hajtottuk előre. Szerintem valahogy így kezdődött.
Hogy lett az autodidakta természetjáróból sokszoros díjnyertes fotós?
Megismertem egy streetfotós srácot – most is jó cimborám –, akinek volt egy komoly gépe, ő mutatta meg, hogy is megy ez igazából. Aztán 2007-ben szépen összekuporgattam a fizetésemből az első tükörreflexes gépemet. Emellett az interneten is követtem a legjobbakat, anyukám pedig karácsonyra
mindig megvette ajándékba Az Év Természetfotósa albumot. Minden este úgy aludtam el, hogy a képeket nézegettem, meg olvastam, amit írtak róluk. Közben kísérletezgettem az új géppel, jártam a rétet, az erdőt. Eleinte mindenre rákattintottam, aztán tudatosabb lettem, és egy idő után elkezdtem pályázni. 2010-ben adtam be az első képeimet, az éves albumba 2012-ben került be az első fotóm.
A teljes interjút elolvashatja a magazin 2020. augusztusi lapszámában.