Struccpolitika
Homokba dugja a fejét? Ugyan már! A strucc nagyon jól elboldogul veszélyes világában.
ÍRTA: RICHARD CONNIFF
FÉNYKÉPEZTE: KLAUS NIGGE
Közhelygyűjteményünkben tehát a strucc a rövid eszű állatok megtestesítője. Még a Biblia szerint is buta, ráadásul szülőnek is csapnivaló. Mármost az, hogy a strucc homokba dugdossa a fejét, elavult, kétezer éves elképzelés; Pliniustól, az antik Róma hírneves természetbúvárától származik, aki olykor kiagyalt történeteket is igaznak állított be.
Való igaz viszont, hogy a strucc gyakran tartja a fejét talajközelben, amikor legel, vagy a fészkét rendezgeti. Nyaka az emberre jellemző 7 helyett 17 csigolyát tartalmaz, elképesztően hajlékony, könnyen mozog le-föl, jobbra-balra, előre-hátra.
Óriási szemével a strucc folyamatosan figyeli a környező világot. Alapos oka van az éberségre. Ez az elsőre rettentően túlméretezett csirkének tetsző jószág olyan élőhelyeket népesít be, ahol éhes oroszlán, leopárd, hiéna, hiénakutya és gepárd is bőséggel akad. A felnőtt strucc félelmetes ellenfél, ha megtámadják, bizony vitézül védekezik – rúgásával csontot tör, jókora karmával egykettőre föltépi támadója hasát –, de mégiscsak avatottabb mestere a menekülésnek, mint a küzdelemnek. Ha istenigazából nekiiramodik, rövid ideig óránként 70 kilométeres sebességgel is száguldhat. Tökéletesen érthető, miért olyan óvatos szerzet a strucc: ivadékára rengeteg veszély leselkedik. Mivel fészkét nyílt terepen építi, tojásait összetaposhatják az elefántok, fiókáira pedig éhes ragadozók vadásznak.
Nehéz tehát a strucc dolga, ha biztosítani akarja a költés sikerét. A Föld legnagyobb termetű, igencsak szembeötlő madarának álcáznia kell a fészkét, és örök készenlétben kell óvnia két hosszú hónapon át, az első tojás lerakásától a fiókák kikeléséig. Kicsi az esélye, hogy sikerül elkerülnie a veszedelmeket; a közös fészkelésként ismert viselkedésnek éppen ez a hajtóereje.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2020. szeptemberi lapszámában.