Leó, Szaniszló, Glória2021. április 11., vasárnap
Magazin

Üdv! Én az ön robotja vagyok

2020.09.05.NG
National Geographic Magyarország

A gépek egyre több feladatot látnak el az ember helyett. A robotika forradalma teljesen átalakíthatja az életünket.

ÍRTA: DAVID BERREBY
FÉNYKÉPEZTE: SPENCER LOWELL

Robot szó szinte pontosan százéves. Karel Ĉapek cseh író ötlötte ki és írta le elsőként R.U.R. című művében, megalapozva robotokkal kapcsolatos álmainkat és rémálmainkat. Robotjai embernek látszanak, és mindenre képesek, amire az ember – és mire lemegy a függöny, kiirtják az emberiséget. A fantázia szülte robotok a Terminátortól és a japán Astro Boytól a Csillagok háborújának droidjaiig nagyban befolyásolták a robottervezőket és a közvélemény robotokkal kapcsolatos nézeteit, elvárásait.

 

Goto Tenso a japán zen buddhizmus rinzai iskolájának szerzetese, a 17. században megépült kiotói Kodaidzsi templom főgondnoka. Izmos, életerős, vidám férfi, a templom egyik egyszerű, de elegáns termében fogadott. Elsőre azt gondolta volna az ember, hogy Goto lénye egészével a zen buddhizmus hagyományainak megtestesítője. De tudni való volt róla, hogy már hosszú évek óta a robotokról gondolkodik. Évtizedekkel ezelőtt, amikor legelőször olvasott a mesterséges intelligenciáról,  eltökélte: fémből, szilikonból és műanyagból elkészíti Buddha android megtestesüléseit, hogy a hívek „közvetlenül hallhassák a bölcs szavait”.
Aztán Goto megismerkedett az Oszakai Egyetem robotkutatóival, és szembesült a valósággal. Azzal, hogy „a mesterséges intelligencia rendelkezésre álló technológiájával nem reprodukálhatjuk az emberi értelmet, a megvilágosodottak értelméről már nem is beszélve”. De mint sok más  robotkutató, ő sem volt hajlandó feladni, csupán a korlátok között gondolkodott tovább. A fém-szilikon szerkezet a templomban, egy fehér falú csarnok végében áll: az együttérzés és a könyörület istenségét, Kannont testesíti meg. A templomok, szentélyek hosszú évszázadok óta szoboralakjaikkal vonzzák az embereket, hívják fel a figyelmüket a buddhista tanok követésére.
„De ez a legelső olyan szobor, amelyik mozogni is képes” – szögezte le Goto.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2020. szeptemberi lapszámában.

Hozzászólások

A floridai puma visszatér

A floridai puma visszatér

A veszélyeztetett nagymacska jövője biztatóbb, de ritka alfaját még ma is megannyi veszély fenyegeti.

Lappangó gyilkosunk: a légszennyezés

Lappangó gyilkosunk: a légszennyezés

A szennyezett levegő évről évre hétmillió áldozatot szed, és már enyhe fokon is ártalmas lehet. De tény, hogy van megoldás.

Véghajrában a versenyagár

Véghajrában a versenyagár

Az Egyesült Államokban lassan bealkonyul az agárfuttatásnak. Állatvédelmi okokból 2020 végén Florida törvényhozói is betiltották a versenyeket.

Én soha nem akarom legyőzni a kutyát

Én soha nem akarom legyőzni a kutyát

Nem lenne szabad a versenyzésből kiöregedett agarakat vadászatokra vinni és az onnan sérülés vagy elhasználódás miatt leselejtezett állatokat azonnal hobbiállatként értékesíteni.

Örök rajongásunk tárgya a Mars

Örök rajongásunk tárgya a Mars

Noha az űrszondák és robotjárművek már seregnyi titkát föltárták, a vörös bolygó ma is, mint immár hosszú évszázadok óta, fogva tartja képzeletünket.

National Geographic 2021. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket