Még megmenekülhet az amazóniai óriás sasmadár
Kutatók, brazildiógyűjtők, gazdák és turisztikai vállalkozók egyesítik erőiket, hogy megmentsék a sasok egyik legnagyobbikát: a hárpiát.
ÍRTA: RACHEL NUWER
FÉNYKÉPEZTE: KARINE AIGNER
Az áramvonalas testű, szürke-fekete tollazatú, vad tekintetű, fölálló arctollakat viselő hárpia a sasok egyik legnagyobbika, döbbenetes megjelenésű madár. Karma nagyobb, mint a grizzlyé, akár egy felnőtt lajhárt is le tud tépni a faágról, és tojója akár 11 kilósra is megnőhet.
A csúcsragadozó hárpia igen fontos szerepet tölt be ökológiai szempontból: kordában tartja prédaállatai populációit. „Ha sikerül szervezetten védenünk, egyúttal fajok sokaságának is védelmet biztosítunk az ökoszisztémában, ahol a hárpia honos” – magyarázza Richard Watson, a Peregrine Fund elnöke és vezérigazgatója; szervezete vezeti Panamában a hárpiavédő programot. Nem tudni, hány hárpia élhet még a szabad természetben, de a kutatók biztosak abban, hogy faja eltűnőben van. Valaha előfordult Dél-Mexikótól Észak-Argentínáig, de az 19. század kezdete óta elterjedési területe több mint 40 százalékkal zsugorodott. Everton Miranda biológus szerint ma már jobbára csak Amazóniában találni hárpiát. Leginkább a mezőgazdaság meg a bányászat és az építkezésekkel összefüggő vad erdőirtás veszélyezteti a hárpia fajának fennmaradását.
Miranda becslése szerint Amazónia brazíliai részén óránként 55 hektárnyi őserdőt taroltak le ebben az évben. Miranda, a küzdősportolóból lett kutató a brazíliai hárpiák megmentésének frontvonalában dolgozik. Úgy véli, hatékony védelem nélkül ez a ragadozómadár nemsokára eltűnik brazíliai menedékének jelentős részéről, az úgynevezett erdőirtásos ívből – a Spanyolország-méretű vidék féloldalas mosolyként fogja közre a térképen Amazónia délkeleti részét. Szerinte az élőhelypusztítás ellen úgy lehet felvenni a harcot, hogy bebizonyítjuk a brazíliaiaknak: az élő erdő több hasznot hozhat, mint a letarolt. Miranda nemrég ökoturisztikai ösztönzőprogramot indított annak érdekében, hogy a gazdák ne tizedeljék, hanem oltalmazzák a hárpiát és élőhelyeit.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2020. októberi lapszámában.
Bemutatjuk az erdők apró gondozóit
Hangyák sokadalma lövelli a potrohvégükön nyíló méregmirigy savtartalmú váladékát a fenyegető ellenség, jelen esetben Ingo Arndt fotós asszisztense felé, aki a hatás kiváltása érdekében egy szövetdarabot lengetve ingerelte bolyuk mellett a Formica polyctena fajhoz tartozó vöröshangyákat.
Hajdanvolt emberek nyomában
Elképesztő régészeti felfedezések és fosszilis DNS-minták elemzésén alapuló tudományos áttörések sora írja újra fajunk eddig feltételezett fejlődéstörténetét, és rajzol mind pontosabb képet az emberi nem rég tovatűnt képviselőiről.
Tengermélyi gyűrűk titkai
Jó évtizede már, hogy több száz döbbenetesen szabályos kört fedeztek fel a Földközi-tenger mélyén. Eredetükről azóta több elmélet is született, és négy évig tartó víz alatti vizsgálódás után végre feltárult a letűnt világ is, amelyből itt maradtak.
A sarkvidéki támaszpont titkai
A hidegháború sűrűjében az Egyesült Államok titkos atombázist telepített az Északi-sarkvidék jege alá. A témában érintett kutatók főként azt vizsgálják, hogy miként működött a telep annak idején, és közben a klímaváltozással kapcsolatban is új, fontos adatokhoz jutnak.
Középkori kolostorból modern kirándulóhely
A hajdani nagy vallási helyszínek közül nem egy a csend és a lelki béke oázisa a turisták új nemzedéke számára.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
