Bíznunk kell a tudományban

A kutatók ide-oda kapkodnak, versenyt futnak a koronavírussal, de a tudomány már csak így működik. A jelenség nyugtalanító, de ez az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a világjárványt.

ÍRTA: ROBIN MARANTZ HENIG
FÉNYKÉPEZTE: GILES PRICE
Miközben tragikus végéhez közeledik az idei pusztító év, érdemes elgondolkodnunk egy pillanatra: vajon milyen hosszú távú hatása lesz annak, hogy a szakemberek nézeteiket hétről hétre felülbírálva igyekeznek mind alaposabban kiismerni a koronavírust és elejét venni a járványnak, amelyet a vírus okoz – és kell tenniük mindezt a közvélemény szeme előtt, vészes gyorsasággal. Még a magamfajta tudományimádónak is dermesztő látnia, ahogy vitáznak, ellentmondanak, véleményt módosítanak és gondolnak újra. Sokkal inkább vágynék arra, hogy fehér köpenyes szaktekintélyek zúduljanak a terembe, és bejelentsék: megvan a gyógymód! Pedig kisgyerek voltam még, amikor Jonas Salk 1955-ben előállt a gyermekbénulás elleni oltással, és legyőzte a rettentő betegséget.
Amikor a kutatók megmentenek minket valamely rémes, mindaddig kezelhetetlen kórtól, annak kétszeresen is hasznát vesszük: egyrészt életben maradunk, másrészt okosabbak leszünk. Ha levonunk majd valamilyen fontos tanulságot a mai idők gyászos tapasztalataiból, akkor remélhetőleg nem arra kell majd jutnunk, hogy az emberek bután rövidlátók, hanem arra, hogy bízhatunk a tudományban.
Most nem szabad hibáznunk, a feladat roppant nehéz, és példa nélküli. Már egy átlagos vírus is rendkívül bonyolult, az új koronavírus pedig még sokkal inkább az, mivelhogy a fertőzőképesség és az életveszélyes hatás olyan egyvelegét képviseli, hogy az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai országos intézet (NIAID) igazgatója, Anthony Fauci, „minden lidércnyomások legrosszabbikának” nevezi. Egyrészt senki a világon nem védett ezzel a vírussal szemben. Másodszor, mert ez a vírus a levegő útján terjed, és a felső légutakat fertőzi, vagyis könnyen visszakerülhet a levegőbe, és így emberről emberre sodródhat.
Harmadszor – és ez a legrosszabb –, az új koronavírus akkor a legfertőzőbb, amikor még nem okoz tüneteket. Vagyis a hordozó elég jól érzi magát ahhoz, hogy pont akkor járjon emberek közé, amikor a legnagyobb valószínűséggel fertőz meg másokat.
Az új koronavírusnak az a trükkje, hogy ördögi hatékonysággal győzi le a szervezet ellentámadását. Ha a szájon vagy az orron át bejut a testbe, kijátssza az immunvédekezés első vonalát, könnyedén becsusszan a sejtekbe, a sejt gépezetével másolatokat készíttet magáról, és a másolatok minőségét egyfajta ellenőrző mechanizmussal biztosítja, amely sok más vírusból hiányzik. A hatás rettenetes: a tüdő sejtjeit a vírus jószerével használhatatlanná teszi; emellett felrobbantja vagy mikroszkopikus méretű vérrögökkel zárja el az ereket, valamint rombolja a vese, a szív és a máj működését. Túl mindezen, lefegyverzi a sejteket, amelyek megtámadhatnák, amikor behatol, majd másodlagos immunválaszt vált ki, amely viszont olyan elsöprő mértékű lehet, hogy végül nem segít, hanem éppenséggel katasztrófát okoz a szervezetben. Ráadásul mindenki, aki közeli kapcsolatba kerül egy-egy fertőzött személlyel, nagy eséllyel maga is megfertőződik; a pontos valószínűség egyelőre ismeretlen.
Ez hát Fauci legrosszabb lidércnyomása. Elmondhatom: aludni sem tudok tőle.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2020. novemberi lapszámában.