Egyedi és igaz

ÍRTA: ILLÉNYI BALÁZS
FÉNYKÉPEZTE: FARKAS ANDRÁS

Életműdíjjal elismert produkcióiban lovári nyelven énekel. A hétköznapi életben is használja a lovári nyelvet?
A mi közösségünkben a tisztelet jele, hogy cigányul beszélünk egymáshoz. Minket fiatal korunkban még megszóltak volna az idősek, ha nem így fordulunk feléjük. A közösségi összejöveteleinken ma is cigányul kezdjük a beszélgetést, és családon belül is gyakran használjuk a lovárit. A helyzettől függ, átváltunk-e magyarra.

Melyek a lovári nyelvű dalszövegek legfontosabb témái?
Szerelem, csalódás, bánat, születés és halál vagy üzenet a család, a közösség felé. Olyasmik, amikről beszélni ugyan nem szoktunk a cigány közösségekben, de dalban elmondhatók. Nálunk például a szomorúság nem szokott szóba kerülni, családon belül sem hozunk fel ilyenfajta témákat. Dalban elénekelve viszont sokkal nagyobb erejük van. A Romanino „hallgatós” lemezünkön igaz történetből született az Auschwitzi ballada is. Ennek a dalnak a történetében egy Auschwitzban szenvedő cigány üzen haza a párjának és a többi cigánynak egy madárral, hogy tudassa, mi történik a lágerben.
Ezekről a tragikus témákról az idősek sosem szerettek beszélni, de amikor dalban előjött, biztos, hogy elsírták magukat. Az ének könnyít a lelkeken.

A cigányok magyar társadalomban megélt kirekesztettsége megjelenik a lovári nyelvű dalszövegekben?
A cigány dalok improvizatív jellegűek, nincsenek olyan kötött dalszövegek, amik kifejezetten erről a társadalmi kirekesztettségről szólnának. Ugyanakkor az előfordul, hogy egy cigány énekes az általa elszenvedett rosszat, atrocitást beleénekli az általa előadott dalba úgy, hogy a vele frissen történtek szerint megváltoztat egy strófát.
A testvérem is megénekelte már ilyen módon az utcán, személyesen átélt némelyik konfliktusát, még ha a dal nem is éppen arra született, hogy a társadalmi nehézségeket érzékeltesse. Egyszerűen előadás közben beletette a friss élményt a dalba.

Prózában vajon miért tabu a gyász és a szomorúság, ha dalban nem az?
Nehéz pontosan megfogalmazni az okát olyasvalaminek, amiről nem kell gondolkodni, egyszerűen csak az élet természetes része, mert így működnek a dolgok. Amikor nálunk meghal valaki, énekkel, zenével kísérjük, és a dal is fontos része a ceremóniának. A halálhoz babonák is kapcsolódnak, azokat nem szívesen nevezzük meg, mert a szavak nyomán rossz érzések támadnának. Nálunk más fájdalmas dolgokról sem beszélnek szívesen.
Igyekszünk a pozitív dolgokban lenni, a fájdalmat pedig legfeljebb egy-egy pillanatig mutatni. Valószínűleg azért, mert a beszéd olyan érzéseket és emlékeket hozna elő, amiktől a traumát újra át kellene élni. A rosszat igyekszünk elfelejteni, hogy ne húzódjon, inkább az életre szeretünk odafigyelni.  A zene az életigenlés kifejezője. Ha nálunk gyermek születik a közösségben, az újszülöttet dallal köszöntjük, ami csak neki meg a családjának szól.

Annak idején a lányának, Dzseninek is énekelt lovári altatódalokat?
Külön altatók nincsenek a mi közösségeinkben, az előadásmódtól válik altatóvá a dal. Olyan ismert dallamokat dúdolunk-éneklünk altatóként, amelyeknek improvizáljuk, alkalomhoz igazítjuk a szövegét. Erre én is csak később ébredtem rá, amikor megkerestek, hogy énekeljek cigány altatókat. Először zavarba jöttem, hogy ismerek-e, énekeltem-e én egyáltalán ilyen dalt, vagy nekem énekeltek-e. A felkérés mellé küldtek egy gyűjtést cigány altatókból, akkor értettem
meg, hogy én is daloltam ilyeneket, és a családomban is hallottam ilyen dalokat. Csak nálunk semmi sem kötött…

A teljes interjút elolvashatja a magazin 2020. decemberi lapszámában.