Sarkvidéki álmok
Ha Oroszország messzi északi tájain beköszönt a hosszú sarki éj, megdermed az élet, és az álmok is megdermednek.
ÍRTA ÉS FÉNYKÉPEZTE: JEVGENYIJA ARBUGAJEVA
Aki egyszer eljut az Északi-sarkvidékre, az mindörökre a rabja marad, mondják. Jómagam a tundrán nőttem fel, így télidőben, iskolába menet gyakran láthattam az északi fényt. A költőien „sarki éjnek” nevezett két hónapos sötétség a kemény hideg mellett sajátos tudatállapottal is jár. Évek teltek már el azóta, hogy elköltöztem a Laptyev-tenger partjáról, szülővárosomból, Tyiksziből; azóta metropoliszokban élek, járom a világot. Mégis, az Arktisz máig delejes erővel vonz – hiányzik az elszigeteltség, a komótosabb életritmus. Ezen a jégbe dermedt tájon szabadon szárnyalhat a képzelet, itt minden tárgy jelképpé válik, minden színárnyalat jelentést nyer. Itt lehetek az, aki valójában vagyok.
Képeim főszereplői is így vannak ezzel. Történeteik akár egy könyv fejezetei. Mindegyik történet más álomról szól, de mindegyiket összekapcsolja a sarki táj olthatatlan szeretete. A remete, aki úgy érzi, tengeri hajón lakik. A fiatal nő, aki arról álmodozott, hogy kedvesével a világ peremén élhet. A hagyományait őrző, ősi mítoszait állhatatosan továbbadó és ezzel jövőjét is biztosító közösség. A sarkvidék feltárásáról és meghódításáról szóló hajdani szovjet álom maradéka. Mindegyik álomnak megvan a maga sajátos színvilága és hangulata. Mindenki, aki itt él, okkal döntött így. Az első álom álmodója, Vjacseszlav Korotkij sokáig volt a hodovarihai meteorológiai állomás vezetője a Barents-tenger egyik isten háta mögötti félszigetén. Olyan ezen a szűk, kopár földnyelven élni, mintha hajó fedélzetén lenne az ember, mondja a javakorabeli férfi. Amikor először találkoztunk, egyből feltűnt vitorlavászon zubbonya: a szovjet időkben hordott ilyet kabátot Tyiksziben a férfinép. Korotkij tősgyökeres poljarnyik, úgy ismeri az Északi-sarkvidéket, akár a tenyerét, világéletében itt dolgozott. Máig besegít a helyi időjárás-előrejelzés összeállításába. Kintről behallatszik a torlódó jég csikorgása és a rádióadó széltől tépázott kábeleinek fütyülése. Bent csönd honol; csak a léptek nesze és az időről időre megcsikorduló ajtó jelzi az idő múlását. Korotkij háromóránként kimegy a farkasordító hidegbe, leolvassa a műszereket, és az adatokat mormolva jön vissza: „Erősödő, 40 kilométer/órás dél–délnyugati szél, 60 kilométer/órás lökésekkel. Csökkenő légnyomás. Hóvihar jön.” Mindezt a recsegő, avítt rádión jelenti is valakinek, akit életében soha nem látott. Egyik nap rám tört a búbánat, a sarki éj hatása alatt csapongani kezdtek a gondolataim. Egy csésze tea mellett föltettem Korotkijnak a kérdést: hogy bírja ki itt egyáltalán, magányosan múlatva az egyhangú napokat?
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2020. decemberi lapszámában.
A jég vészes hangja
A chilei jégmezőkön a gleccserek fenséges csöndjét mind gyakrabban törik meg az olvadással járó rémisztő reccsenések-roppanások.
A hit erődje
Íme a híres-nevezetes Alhambra, ahonnan közel 300 éven át kormányozták Hispánia utolsó muszlim monarchiáját.
Miért kevesebb a karibu, mi lesz Észak szarvasával?
Évezredeken át karibuk óriási csordái rótták Észak-Amerika északi tájait. Számuk azonban mára jelentősen megcsappant, és egyelőre nem tudni, miért.
Az időjárás bűvöletében
Kállai Márton fotográfus az időjárás, a klímaváltozás hatását örökíti meg - és azokat, akik mindezt dokumentálják.
Hullámmal vadászó orkák
Elképesztő fotók dokumentálják, ahogy fegyverré formálják a vizet a kardszárnyú delfinek.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
