Örök rajongásunk tárgya a Mars

Noha az űrszondák és robotjárművek már seregnyi titkát föltárták, a vörös bolygó ma is, mint immár hosszú évszázadok óta, fogva tartja képzeletünket.

ÍRTA: NADIA DRAKE
FÉNYKÉPEZTE: CRAIG CUTLER ÉS SPENCER LOWELL
A ember ősidők óta kémleli az eget. A Mars szeszélyes pályáját már az ókor nagy kultúráiban is figyelték az asztronómusok. Az i. e. III. évezredben a sumérok úgy emlegették az égbolton végigszáguldó vörös bolygót: „vándorló csillag”, és mert színét baljós ómennek látták, azt mondták: az égi tünemény a gonosz Nergal, a döghalál és a háborúk istenének megtestesülése. A Mars égi pályája és fényváltozásai alapján jövendölték meg a jósok az uralkodók halálát, a bőség és ínség idejét, a sorsdöntő csaták kimenetelét.


Mars színe Ausztrália őslakóinak is feltűnt. Úgy hitték, lángol, vagy talán a pirosfarkú gyászkakaduhoz van köze. A maják aprólékos gonddal figyelték, hol áll éppen a csillagokhoz képest, és mozgását az évszakok változásához kötötték.
Az ókori görögök Arésszal, a háború istenével hozták kapcsolatba, az antik rómaiak pedig már úgy is nevezték mítoszaikban a háború istenét: Mars. „Bár csak egy van belőle, a Mars jószerével minden kultúrkörben mást jelent, más szimbolikus tartalommal párosul” – fejtegeti Denning.
A 19. század közepére aztán a távcső a mítoszok világából a való világba emelte át a vörös bolygót. Kiderült, hogy van időjárása, változik a domborzata, pólusait a földiekhez hasonló jégsapka fedi.
„Először láthatta az ember a Mars képét távcső okulárján át. És lassanként felfedezte, hogy nem
is mindig ugyanolyan” – mondja Nathalie Cabrol, a SETI Intézet veterán Mars-kutatója, aki hosszú évtizedek óta tanulmányozza a bolygót.


Ahogy mind jobbak lettek az eszközök, a felszín változásait is vizsgálni kezdték az asztronómusok.
A Viktória-kor csillagászai már rajzokat is készítettek. Váltig állították, hogy a színtiszta valóságot ábrázolták, de képeiken még megmutatkozott a kor térképészeinek „csőlátása”. Világszerte roppant izgalmat keltett Giovanni Schiaparelli 1877-ben közreadott, igen részletgazdag Mars-térképe. Az itáliai csillagász határozott kontúrokkal érzékeltette a domborzatot, és többtucatnyi csatornát is feltüntetett. A kor szokásaival szakítva, a görög–latin mitológiából merítve nevet is adott a domborzati elemeknek.
„Bátor, szinte arcátlan megoldás volt. Mintha világgá akarta volna kürtölni: a régiekhez képest annyi újat fedeztem fel, hogy már nem használhatom azokat az avítt neveket” – véli Maria Lane, az Új-mexikói Egyetem geográfiatörténésze.
Schiaparelli térképét tudományos berkekben is azonnal elfogadták, és mértékadónak tekintették, folytatja Lane. Aztán kitört, és vagy harminc évig eltartott a Mars-mánia. Végül már senki sem ütközött meg azon, hogy különben szavahihető, sőt mértékadó illetők azt kezdték hangoztatni, hogy a Marson értelmes lények építettek csatornákat. A Mars iránt megszállottan érdeklődő különc arisztokrata, bizonyos Percy Lowell volt az egyik ilyen illető.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2021. márciusi lapszámában.