Behunyt szemmel is tudta, mit hol keressen

ÍRTA: GILICZE BÁLINT
FÉNYKÉPEZTE: REVICZKY ZSOLT

Hogyan indult a pályafutásod?
Napra pontosan meg tudom mondani: 1972. július 28-án kezdtem a rovarászatot, amikor másodikos gimnazistaként rovargyűjteményt kellett beadni. Felültem a 11-es buszra a Mechwart
ligetnél, felmentem a végállomásra, leszálltam róla, és megfogtam életem első bogarát, egy teljesen jelentéktelen, egy centiméteres fekete jószágot, amit szerecsenbogárnak hívnak.

Az első naptól egyenes út vitt odáig, hogy kineveztek a Bogárgyűjtemény vezetőjének a Természettudományi Múzeumban?
Mondhatni egyenes út, bár ez olyan öntudatlan volt egy ideig. Eleinte mindent gyűjtöttem; növényeket is szerettem gyűjteni. A biológia már általános iskolás negyedikes korom óta érdekelt:
akkor tudtam meg, hogy az a szó, hogy biológus, azt jelenti, ami én akarok lenni. És ettől kezdve én annyira az akartam lenni, hogy az égvilágon semmi más nem érdekelt. Megbuktam fizikából, majdnem megbuktam matekból és történelemből, ha pedig meg akartak büntetni azért, mert nem zongoráztam eleget, akkor eldugták előlem a szüleim az Uránia Állatvilágot. Szóval engem ez érdekelt, és nagyjából kidobott időnek tartottam mindent, ami nem volt a biológia tágabb körébe
sorolható. Nem akartam rovarász lenni; a genetika, a biokémia és hasonlók érdekeltek az egyetemen rettenetesen, de közben gyűjtöttem rovarokat is. És aki rovarokat gyűjt, az előbb vagy
utóbb betéved a Természettudományi Múzeumba. Remegő térddel mentem fel a lépcsőházban, az ajtókon olyan nevek voltak, akikkel addig könyvek, cikkek szerzőjeként találkoztam, ott pedig eleinte névtáblaként, majd élő emberként elém kerültek. Sikerült bejutnom Kaszab Zoltánhoz, a főigazgatóhoz, aki egyben a Bogárgyűjtemény vezetője is volt. Bementem hozzá, és egy idő múlva, mint két bogarász, félszavakból is megértettük már egymást. Beszélgettünk egy ideig, majd elbúcsúztam, és már majdnem kimentem az ajtón, amikor utánam szólt: mondjam meg az egyetemen, hogy itt fogok dolgozni. Elcsodálkoztam, de valóban ott kezdtem dolgozni. Miután végeztem az egyetemen, szeptember 1-jén beálltam a múzeumba, és ez lett életem első és egyetlen munkahelye.

Így hát idővel megváltozott a képed arról, hogy a biológián belül mivel is szeretnél foglalkozni?
Megváltozott, mert rettenetesen jól éreztem magam a hárommillió bogár között. Nem is gondoltam, hogy van ilyen, hogy az ember bármerre nyúl, mindenhol bogarak vannak. Olyan helyekről, olyan időkből és olyan gyűjtőktől, hogy az már meghaladta a képzeletemet. Hosszú időt töltöttem azzal, hogy egyszerűen csak kinyitogattam a Bogárgyűjtemény hétezer fiókját. Ismerkedtem a fajokkal, és ma már behunyt szemmel is tudom, mit hol keressek a gyűjteményben.

A teljes interjút elolvashatja a magazin 2021. áprilisi lapszámában.