28 nap a tenger mélyén
![](https://ng.24.hu/themes/natgeo/images/logo.png)
Laurent Ballesta három társával egy hónapon át fémkapszulában élt a víz alatt, így szinte szabadon kutathatta a Földközi-tenger aljzatát.
![](https://ng.24.hu/uploads/2021/05/28d_10.jpg)
ÍRTA ÉS FÉNYKÉPEZTE: LAURENT BALLESTA
Franciaország déli részén, a Földközi-tenger mellékén nőttem föl. A Riviérán tanultam
meg úszni, sznorkelezni, könnyűbúvárkodni. Idővel már a szakmám is a mediterrán térséghez
kötött, így szemtanúja voltam, hogy teszi tönkre a partvidéket a fékevesztett ingatlanfejlesztés. Félszáz méter mélyre merülve a tenger akkoriban még háborítatlan világában is elgyönyörködhettem, de pillanatképekkel térhettem vissza csupán, mert négy-hat órába telik, mire a könnyűbúvár visszajuthat a felszínre (ha jobban siet, végzetes keszonbetegséget okozhat a hirtelen nyomáscsökkenés), és ehhez képest bosszantóan rövid időt, mindössze öt-tíz percet tölthet odalent.
![](https://ng.24.hu/uploads/2021/05/28d_3.jpg)
![](https://ng.24.hu/uploads/2021/05/28d_6.jpg)
Aztán 2019 nyarán próbát tettem valami újjal. Négyen hajóra szálltunk, 28 napra beköltöztünk egy szűk, túlnyomásos kabinba, hélium-oxigén keveréket lélegeztünk be, és búvárharangban merültünk le naponta a Földközi-tenger aljára. Mint a fúrótornyok szaturációs búvárai – csak bennünket nem kötött köldökzsinór a haranghoz. Készülékünk kiszűrte a kilélegzett levegőből a szén-dioxidot, így nem csupán percekig, hanem órákon át szabadon kószálhattunk odalent.
![](https://ng.24.hu/uploads/2021/05/28d_1.jpg)
![](https://ng.24.hu/uploads/2021/05/28d_5.jpg)
Mivel a búvárharangban és a kabinban (meg persze a köztük lévő illemhelyen) ugyanakkora
volt a nyomás, mint 50 méteres mélységben (azaz a felszíni tizenháromszorosa), dekompressziós
pihenők nélkül térhettünk vissza a felszínre. Csak a végén kellett öt napig, fokozatosan csökkentenünk odabent a nyomást, mire végre kinyithattuk a kapszula nehéz fémajtaját, és megint normál nyomású, szabad levegőt szívhattunk.
2019. július 1-jén Marseille környékén ez a fémajtó csapódott be mögöttünk, amikor teljes felszerelésben, vörös neoprénruhában átszálltunk a búvárharangba, és első alkalommal merültünk a mélybe. Úgy éreztük magunkat, mintha holdkompban ereszkednénk. Landoltunk az aljzaton, kizsilipeltünk, és úszni kezdtünk. Hihetetlen érzés volt: tengermélyi lények lettünk, semmi nem kötött bennünket a fönti világhoz. Visszanéztem a homályban derengő búvárharangra – első merülésünkön, 70 méter mélyen még valahogy nem akartam szem elől téveszteni.
Az évezredek során keresztül-kasul bejártuk a Földközi-tengert, ámde a mélyét, az aljzatát sokkal kevésbé ismerjük, mint akár a Hold felszínét. Pedig égi kísérőnktől eltérően a tengerek alján hemzseg az élet. Mi most a Calanques Nemzeti Park mélységeiben barangoltunk; az 1950-es
években itt forgatott filmet Jacques Cousteau és Louis Malle A csend világa címmel. Felejthetetlen alkotás az a film, egy egész nemzedéket vezetett be a tengermélyi élet rejtelmeibe.
Már első merülésünkön találkoztunk egy olyan lénnyel, amelyet életemben addig csak egyszer,
tíz évvel azelőtt láttam egy pillanatra: az északi kalmárral (Loligo forbesii). Két északi kalmárral
hozott össze bennünket a sors…
A teljes írást elolvashatja a magazin 2021. májusi lapszámában.