Újrateremteni a harmóniát
Az idén nyáron kétéves 10 millió Fa közösség megálmodója és létrehozója Bojár Iván András művészettörténész szerint valódi változást csak alulról szerveződő programokkal lehet elérni.
Két év alatt hány fát sikerült elültetni abból a bizonyos 10 millióból?
Idén áprilisban, 22 hónap után ültettük el a százezredik fát, de májusban volt a „csokor helyett gyümölcsfát” kampányunk, amit az iskolai ballagások idejére időzítettünk, így azóta is ültettünk még néhány ezret.
Akkor még nagyon sokat kell várni, hogy meglegyen a 10 millió…
Ez nem biztos, például, mert az utóbbi két év szinte teljes egészére rányomta a bélyegét a COVID-járvány. A tavaly tavaszi 22 ezer ültetéshez képest idén mégis már 40 ezret ültettünk, ráadásul úgy, hogy az éghajlat immár a bőrünkön is érzékelhető változása miatt a tavaszi és az őszi ültetések is hónapokkal kitolódtak, március helyett akár májusban, október helyett pedig még decemberben is ültethetünk. Emellett abban is hiszek, hogy exponenciálisan nő majd a faültetési akcióink sikere.
Pontosan miben rejlik ez a siker?
Ha globálisan nem tíz-, még csak nem is százmillió fát ültetnénk el, hanem nagyságrendekkel többet, megakadályozhatnánk a kiszáradást, meggátolhatnánk a termőföld minőségének romlását, visszaállíthatnánk a rétegvizek minőségét. Minél többen vesznek részt ebben a munkában, annál többen lehetnek részesei egy már-már spirituális élménynek, amely messze
túlmutat saját életünk dimenzióin. Pillanatnyilag minden arról szól, hogy mindenki mindent azonnal meg akar szerezni, miközben létezik egy késleltetéssel működő dimenzió is. A természeti népek körében népszokások épülnek rá: egyes népek minden új élet születésekor fát ültetnek, vagy elkezdik építeni az új jövevény házát, amelybe majd beköltözhet, amikor önálló életet kezd élni. A faültetés egy újfajta civilizáció alapjait mutatja meg.
Biztos alapokon állna ez az új civilizáció a mostani civilizáció romjain?
Gyakran gondolom, hogy a földi élőlények legostobábbika az ember, mert ideológiák terhelik, vagy csak a végtelenül szűk látókörű igényeinek tud élni, mégis erősen hiszem, hogy létezik organikus átalakulás. Az ipari forradalom talaján gyökerező gazdasági rendszerek csak a természeti erőforrások kifosztásával tudnak eredményeket elérni, ez pedig mára teljesen
tarthatatlanná vált.
Mi kell az organikus átalakuláshoz?
Ha én lennék a világ királya, beszüntetném a légi közlekedést, és betiltanám a reklámokat. Mindenki tudja, hogy a reklám hazugság, mégis jóleső érzéseket, vágyat vált ki. A tömérdek hazugság miatt az emberben olyan kép épül föl a világról, amelynek semmi köze a valósághoz. Így szinte semmilyen képünk nem maradt a valóságról, mert arról semmi sem szól. Ki gondolhatja komolyan például az autógyártókon kívül, hogy háromévente kocsit kell cserélni? Az emberek hülyeségekért küszködnek, mert meg akarnak felelni a mesterségesen forszírozott szimbolikus normarendszernek.
A járvány előtt sokat repült? Amikor a 10 millió Fa gondolata kipattant a fejemből, éppen Barcelonában voltam. Oda már elhatározottan egy kis fogyasztású autóval utaztunk. Erősen eltökéltem, hogy ha Európán belül utazom, nem ülök többé repülőgépre. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ilyen értelemben egy letűnt világ gyermeke vagyok, igazi boomer: szégyen, gyalázat, de beutaztam a nagyvilágot. Így azért már nem olyan nehéz tiltólistára
tenni a repülést. Nem akarok álszent lenni: úgy valóban könnyebb, hogy körbejártam már
a Földet. Mint a legtöbb ember, én is azt gondoltam évtizedeken át, hogy bőven maradtak még a Földnek tartalékai. Most azonban úgy látom, hogy a COVID első hulláma alapvetően fontos
élményekhez segített hozzá. A tavalyi év nagy részét – védekezés gyanánt – vidéken töltöttem. Döbbenetes élmény volt a makulátlan éjszakai égbolt alatt sétálni. Rezgés nélküli nyugalom honolt mindenütt. Ekkor értettem meg, milyen súlyosan téved, aki a kereskedelem, a gazdaság ütemének fokozásában éli meg a fejlődést.
Nem volna hatékonyabb a modern technológiákban gondolkodva újradefiniálni az emberi létezést?
A saját ismerőseim között is nagyon sokan vannak, akik szentül hiszik, hogy amit elrontottunk, csakis a technológiai fejlődés révén tudjuk helyrehozni. Ez ellen én filozófiai alapon berzenkedem. Nem látom be, hogy kalapáccsal helyre tudnánk hozni az üveget, amelyet előtte éppen azzal a kalapáccsal törtünk össze. Nem volt az olyan nagyon régen, amikor az emberiség
még viszonylagos harmóniában élt a természettel. Sokan tudják, hogyan lehet ezt a harmóniát újrateremteni.
Nem lenne könnyebb politikai segítséggel kivívni ezt az átalakulást?
A szemléletformálásnak alulról kell szerveződnie. A politika csak a rosszra tud rádolgozni. A 10 millió Fa helyi közösségeiben fantasztikus mennyiségű tudás jelenik meg. Minden kis
településen élnek olyanok, akik hagyományaikból, családi hátterükből adódóan pontosan tudják, hogyan kell fát ültetni. Ők a mi alapköveink. Emellett a projektjeinket képzett szakértői gárda is felügyeli: Aszalós Réka erdőökológus az Ökológiai Kutatóközpontban dolgozik, Bozzay Balázs erdésztechnikus, környezetgazdálkodási agrármérnök régóta küzd a természet védelméért, Zsolnai Balázs kertészmérnök a Főkert stratégiai csapatát erősíti.
A 10 millió Fa minden ültetési megmozdulását szakértők felügyelik?
Ha a látókörünkbe kerül valamilyen lehetséges helyszín, a munkát minden esetben megelőzi, hogy a szakértők részletesen elemzik a talajösszetételt, mérlegelik a helyi ökológiai sajátosságokat, számbaveszik a helyi őshonos fajokat. Csakis az ő javaslataik alapján ültetünk. Réka például megszállottja az élőhely-rekonstrukciónak, minden helyszínen a teljes ökológiai rendszer visszaállítására törekszik, a férgektől a rágcsálókon át a madarakig. Részben ez a szakszerűség teszi, hogy viszonylag lassú tempóban haladunk. Ugyanakkor ez garanciát jelent arra is, hogy a projektjeink nemcsak a fák számát, hanem a biodiverzitásukat is növelik.
Budapest kizöldülését vajon mikorra remélhetjük?
A budapestiek értékelik a fákat, nem véletlen, hogy a fákkal teli helyeken 20–25 százalékkal drágábbak az ingatlanok, mint akár a közvetlen közelben futó csupasz utcákban. Bécs régóta élen jár a városfejlesztésben, Budapest fejlődése pedig nagyon sok szempontból követi Bécsét. Más kérdés, hogy ami Bécsben magától értetődik, az nálunk egyelőre még veszekedés tárgya. Pedig a városok képének radikálisan meg kell változnia: ahol ma még utcák futnak és autók parkolnak, ott ligeteknek kell lenniük tíz méter magas fákkal, amelyek nyáron hűtik, és lombhullás után az átengedett napsugarakkal melegítik az utcák házsorait. Ha nem akarunk majd úgy élni, mint a kairóiak, akkor nemcsak az utcákra és terekre, hanem az erkélyekre, tetőkre is növényeket kell telepítenünk. Nem kizárt, hogy a jövőben azok a vidékiek kerülnek
előnybe, akiknek van saját kútjuk, napelemes áramfejlesztő rendszerük. Az lesz a valódi szabadság.
Sokan vallják, hogy a klímaváltozás elleni küzdelmet a nagytőkének kellene finanszíroznia. Egyetért ezzel?
A legtöbb vállalkozás nyeresége közös természeti javakból elvett erőforrásokból származik. Az egyetlen logikus megoldás: az így szerzett profitból kellene elkülöníteni a természetvédelemhez
szükséges keretet. Ez ultrabalos, kommunista nézetnek tűnhet, pedig a legkevésbé sem vagyok az. Ez csupán logikus felismerés. A minap a Bambi teraszán ültem Budán, és azt néztem, ahogy egy exkavátor száz meg száz tonna építőanyagot zúz szét a szemközti telken. Miután elviszik a törmeléket, több száz tonna új építőanyagot szállítanak majd arra a telekre, hogy felépítsenek egy házat. Valaki óriási hasznot húz az új ingatlan értékesítéséből. De a profit zömét a környezetszennyezésből termeli ki, holott a régi ház is elállhatott volna még ott vagy 150 évig, ha a tulajdonosai tudják, hogyan keressenek neki új funkciót. Ha volna jogszabály, amely különadóval sújtja a nagy környezetterheléssel járó beruházásokat, rögtön borulna a beruházói
Excel-tábla. Csakhogy ott, ahol a politikát a nagytőkéhez való szerelmes viszony dominálja, kedvelt hobbi lesz a környezetpusztítás. A leggazdagabbak meg közben váltig azt hiszik,
hogy a pénzükből majd megvédhetik magukat. Pedig a kiégett talajhoz mindenki oda fog kozmálni.
Miért nem a cégeket győzködik?
Tárgyalunk cégekkel, de voltak nagy kudarcaink. Sokszor éreztük azt, hogy szívesen használnák az alapítványunkat a saját érdemeik kidomborítására, de a valódi felelősségvállalástól igazából
elzárkóznak. Amikor egy gigamulticég marketingesével tárgyalunk, aki elmondja, hogy évi 3 millió forintot szánnak társadalmi „felelősségvállalásra”, az egyszerűen nevetséges. Nem a marketingbüdzsében kellene elhelyezni némi aprót. Külön tételt kellene létrehozni a nagy cégek költségvetésében, és a profit szemmel jól látható részét nem társadalmi, hanem planetáris felelősségvállalásra kellene fordítani. Persze van egy-két óriáscég, főleg Skandináviában, Németországban, amelyik nagyon komolyan veszi a környezetvédelmet, és rengeteget áldoz rá. De a legtöbb vállalat nem gondolja komolyan, inkább csak kommunikációval meg némi aprópénzzel festik zöldebbre magukat. A nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalása általában olyan, mint amikor dobsz egy százast a koldusnak, és jól érzed magad tőle, hogy megvolt az aznapi jó cselekedeted. Nem erre van szükség, hanem a veszéllyel arányos nagyságrendű és léptékű cselekvésre.
Joggal félnek, akik az egész planéta fennmaradásáért aggódnak?
A Föld köszöni szépen, ha most nincs is túl jól, gond nélkül túl fog minket élni. Ezért is gondolom, hogy az emberi faj rezilienciára, rugalmasságra való képessége csekélyebb, mint akár a földigilisztáé. Ráadásul földigiliszta és persze méhek nélkül nem élne túl a természet, de nélkülünk nagyon jól meglesz. Minden esély megvan arra, hogy a – szintén a klímaváltozás meg az életmódunk számlájára írható – jövőbeli járványok már nemcsak meglegyintik
majd, hanem alaposan végig is tarolják az emberiséget.
Ennek a veszélynek az elkerülésében is segíthet a faültetés?
Ebben közvetlenül nem, de összefüggést azért lehet találni. A COVID egyébként ebből a szempontból akár még hasznunkra is lehet, mert tetemesen növelte az emberiség készültségi szintjét. A fokozott figyelmet pedig arra is ki lehetne használni, hogy az átlagember
figyelmét felhívják arra, amit a Földdel művel. Milyen jó lenne, ha az év első napján mindenki kapna egy levelet: „Kedves Mintapolgár, az elmúlt évben ennyi meg ennyi volt a karbonlábnyomod, amit az alábbi módokon tudsz ellensúlyozni. Keresd a listán felsorolt szervezetek valamelyikét, és kérj segítséget állampolgári kötelességed teljesítéséhez.” A rezsicsökkentés – fogalmazzunk finoman – kétes értéke helyett ugyanazokon a fórumokon
értelmes, nemcsak az egyénnek, hanem az egész emberiségnek hasznos dolgokat is lehetne kommunikálni.
Ez azért elég szürreálisan hangzik…
Ma a szürrealitásban élünk, ahol már nehéz eldönteni, hogy a rács melyik oldalán vannak a majmok, és melyiken az emberek. Pedig rengeteg kihasználatlan kapacitás lenne a valóság
érzékeltetésére. Ilyen például a népmesék, mondák világa. Nem véletlen, hogy a gyerekekkel fát rajzoltatnak, vagy a pszichoanalízisben az álmokban megjelenő fák jelentését boncolgatják.
A fa nagyon erős, ősi jel. Nincs archaikus ábrázolás, mitológia, amelyben ne szerepelne égig érő fa. Létezik egy atavisztikus, a városi emberből is kipusztíthatatlan erő. Ezért szeretnek a gyerekek még a játszótéren is inkább fára, mint mászókára mászni. A profitközpontú, Excel-táblákban működő világ ezt nem képes értelmezni, pedig a cégvezetők álmában is megjelenik
a fa, az őserő. Az emberiség kollektív tudattalanjával kellene végre kezdeni valamit, azt a határtalan erőt kellene a jó ügy szolgálatába állítanunk.
A „Te is hős vagy!” kampány küldetése, hogy felhívjuk figyelmet, sokszor a nagyvilág számára láthatatlan emberekre, csoportokra, történetekre, akik kitartóan, az élet tiszteletével nap, mint nap küzdenek a válsághelyzet okozta kihívásokkal.