Antik harcosok klubja

A gladiátorok korántsem voltak olyan vérszomjasak, mint a filmvásznon látni. Nem akarták mindenáron elpusztítani a másikat; a látványosság volt a lényeg.

ÍRTA: ANDREW CURRY
FÉNYKÉPEZTE: RÉMI BÉNALI
A Pompejiben föltárt falfeliratokból tudható az is, hogy a gladiátorcsapatok, ugyanúgy, mint
manapság a haknielőadások, városról városra jártak, és gyakran nagy szurkolóhad kísérte őket.
A városfal közelében talált egyik felirat 30 kilométerre északra, Nolába csábítja Pompeji népét
a nagy hírrel, miszerint húsz gladiátorpáros vív majd ott egymással három álló napon át.
Három évszázada zajlanak már az ásatások, de még mindig találni újdonságot Pompejiben.
Két évvel ezelőtt a város északi peremének sikátorában, egy borkimérés falán gladiátorviadalt
ábrázoló freskóra bukkantak a régészek. A két harcoló fél bronzsisakját tollak, vélhetően strucctollak ékesítik. Az arles-i ókormúzeum régésze, Alain Genot külön felhívja rá a figyelmemet, hogy a freskó egyik alakja hosszúnadrágot visel a lábvért alatt – gladiátorábrázoláson eddig soha nem találkoztak még ezzel a ruhadarabbal.


Emlékezetes arles-i pillanataim után jó hallani Genot-tól: a lelógó szíjvégek arra utalnak, hogy a gladiátor a fejére tudta csatolni a bitang nehéz sisakot. Vérző sebeket is látni mindkét félen, tehát nem babra ment a játék. Az is egyértelmű, ki áll vesztésre: az egyik gladiátor láthatóan szenved, mellkasából ömlik a vér. Pajzsát eldobta, föltartott mutatóujjal jelzi, hogy föladja a küzdelmet. Az antik ábrázolásokból az is kiderül, hogy a kulisszák mögött, sőt kint a küzdőtéren is sokfős csapat tetézte a gladiátorviadalok látványértékét és izgalmait. Már a műsor elején hangszeres zene hozta hangulatba a közönséget, és valószínű, hogy a küzdelmek drámai pillanatai is kellő zenei aláfestést kaptak. A viadalok előtt pedig az editor, a látványosság pénzügyi részét álló szponzor vezetésével külön ceremónia keretében vitték a küzdőtérre a gladiátorok sisakját és fegyvereit.


A fair play betartása fölött bírák őrködtek. Egy Hollandiában előkerült korsócska ábrázolásán a bíró magasba emeli a botját, jelezve, hogy félbeszakítja a viadalt. Mellette segéd: új kardot hozott az egyik gladiátornak. „Senki nem veszíthetett, csak mert cserben hagyta a fegyvere. Ha egyszer küzdősportnak számított a gladiátorharc, biztosan megvoltak a szabályai is” – mutat rá Genot. És az egyik legfontosabb: olyan feliratokat is találtak a kutatók, amelyek „felfüggesztés nélkül való” – értsd: az egyik fél pusztulásáig tartó – és „éles fegyverekkel vívott” párharcot ígérnek; ezek szerint a halálig tartó küzdelem olyan ritka látványosságnak számított akkoriban, hogy külön említést érdemelt a hirdetményekben. És ha már sportverseny: a gladiátorharcokhoz is bőven voltak megtárgyalható, esélylatolgató statisztikák. Szerte a római világban falakra karcolták, sírkövekre vésték a győzelmek, vereségek és eldöntetlen harcok számát. Megannyi nagy küzdelem kimeneteléről így sem tudni már, de a Pompejiben lelt felirat alapján azért elképzelhetjük, mit érezhetett például a 25 párharcban győztes Valerius, amikor a 150 diadallal büszkélkedő Viriotasszal került szembe a küzdőtéren. A viadalok nem csak a szórakoztatásról szóltak…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2021. augusztusi lapszámában.