A régmúlt 100 csodája

ÍRTA: ANDREW LAWLER

Eltemetett drágaságok felkutatása: a kincskeresés vágya sokakat űz-hajt, tesz valódi megszállottá; egyeseknek sikerül meggazdagodniuk, mások a téboly szélére jutnak.„Vannak, akik jószerével egész életükben rejtőző kincsek után nyomoznak – írta egy helyütt Mary Eliza Rogers brit utazó, aki a 19. század közepén Palesztinát járta. – Egyeseknek valóságos mániájukká válik a kutatás: elhagyják családjukat, nemegyszer földönfutó nincstelen lesz belőlük, házról házra, faluról falura koldulnak, mégis gazdagnak érzik magukat.”

Délnyugat-Francia-ország, lascaux-i barlang: a kőkorszak művészei döbbenetes hűséggel, életszerűen ábrázolták a világukat közel 20 ezer évvel ezelőtt benépesítő állatokat.

Forrás: .SISSE BRIMBERG

Rogers azonban nemcsak koldusbotra jutott vándorokkal találkozott annak idején. A kincsvadászok között akadtak szahirik is, afféle szellemidézők, „akik a fáma szerint látják a föld mélyén elrejtett javakat”. A hatalmas tisztelettel övezett látnokok – zömmel nők – egyfajta önkívületi állapotba jutva beszámoltak róla, hol-merre látnak lappangó kincseket.
A régészet, az archeológia aztán új látásmódot hozott: már nem meggazdagodással kecsegtető értéknek, hanem a titokzatos múltba bepillantást engedő leletanyagnak tekintette a földben rejtőző tárgyakat. Rogers idejében az akkoriban még új tudomány alig volt több a fosztogatásnál: a gyarmatosítók versengve töltötték meg múzeumaikat messzi tájakról elorzott ókori szobrokkal, ékszerekkel. Idővel aztán a régészet elhozta a nagy felfedezések korát, gyökeresen átformálta múltunkkal, eredetünkkel kapcsolatos tudásunkat.

Pompeji és Herculaneum: Az i. sz. 79-ben kitört Vezúv áldozatai. A vulkáni hamu két gazdag várost is maga alá temetett.

Forrás: DAVID HISER

Ha abszurd ötletnek tűnik is, egy pillanatra képzeljük el magunkat régészet nélkül. Nem ismerhetnénk Pompeji fenséges romjait, a trákok aranyremekeit, a buja ősvadonban megbújó maja városokat, és mindmáig gondosan művelt fekete föld rejtené a kínai agyaghadsereget. Archeológia híján vajmi keveset tudnánk az emberiség legkorábbi, legősibb kultúráiról. Rosette-i kő nélkül ma is csak találgathatnánk, mit jelenthetnek az ókori egyiptomi sírfeliratok, a templomfalakon sorakozó rejtelmes jelek, szimbólumok.
A földkerekség legelső, Mezopotámiában kibontakozott írástudó társadalmáról mindössze a Biblia homályos utalásaiból sejthetnénk valami keveset, az indiai szubkontinensen hajdan kialakult, roppant jelentőségű Indus-völgyi kultúra vívmányai pedig mindenestül a rég-múlt homályába vesznének.

Előbukkan a mélység sötétjéből a Titanic 3800 méter mélyre süllyedt, kísérteties fényben derengő orra.

Forrás: EMORY KRISTOF

A lelőhelyek módszeres feltárása, a leletek alapos vizsgálata nélkül csupán az a néhány szövegtöredék és romjaiban fennmaradt monumentális építmény tanúskodna a régvolt időkről, amely átvészelte a történelem nagy viharait. Múltunk végeláthatatlan óceánjából alig néhány elszórt szigetecske, itt egy foszladozó tekercs, ott egy piramis emelkedne csak ki. Az utóbbi két évszázadban öt világrész tájain végzett megannyi ásatásnak köszönhető, hogy feltárult előttünk addig jórészt ismeretlen múltunk. Ma már olyan, messzi őseink is mesélhetnek magukról és hajdani mindennapjaikról, akiknek létezéséről valaha jószerével nem is volt tudomásunk.

Szudáni tevehajcsárok a núbiai királyok és királynék kétezer éves Dzsebel Barkar-i piramisai alatt.

Forrás: ENRICO FERORELLI

Az uralkodókról, gazdagokról, legalábbis a jó két és félezer esztendeje élt utolsó babilóniai király óta tudható, hogy előszeretettel gyűjtik a letűnt korok tárgyi emlékeit, hogy a csodás remekek fényében és dicsőségében sütkérezzenek. A római császárok nyolc vagy talán annál is több ókori egyiptomi obeliszket hajóztattak át a Földközi-tengeren csak azért, hogy a régi idők nagyszerű jelképeivel emelhessék fővárosuk pompáját. A reneszánsz korban a Szent Péter tér közepén is fölállítottak egyet, hiába számított pogány szimbólumnak.

Azóta, hogy i. sz. 79-ben kitört a Vezúv, jórészt háborítatlanul rejtőztek a földben Herculaneum romjai. Egy francia arisztokrata 1710-ben munkásokkal ásatott alagutat a Pompeji közelében fekvő egykori város alá. Az akkor felszínre került márványszobrok lázba hozták Európát – itt is, ott is ásatások indultak. Az Újvilágban Thomas Jefferson amerikai elnök is árkokat vágatott egy indián sírdombba; nem kincset keresett, hanem azt akarta megtudni, kik építették a halmot.

Mary Eliza Rogers idejében Európa régészei már más földrészeken is munkához láttak. Valódi tudós fő nem sok akadt közöttük. Többségük a gyarmatosítást előmozdító diplomata, katonatiszt, kém vagy gazdag üzletember volt – és néhány kivételtől eltekintve mind férfi. Befolyásukkal, hatalmukkal visszaélve lajstromozták, vizsgálgatták, orozták el, szállíttatták hazájuk nagy múzeumaiba, illetve nemritkán magángyűjteményekbe az ókori Egyiptom múmiáit, az asszír birodalom szoborremekeit, az antik görög frízeket.

És most ugorjunk előre az időben, egészen a viharos 1920-as évekig. A nagy egyiptomi fáraó, Tutanhamon sírkamrájában és az uri királysírokban lelt elképesztő kincsek szerte a világon szenzációt keltettek, és nagyban hatottak a művészetekre, az építészetre, a divatra…