Kőkemény élet

ÍRTA: JASON MOTLAGH
FÉNYKÉPEZTE: GÁRDI BALÁZS

Szikár, patyolatfehér inges vaquero, mexikói marhatenyésztő gazda vezeti a menetet. Csizmáján a sarkantyú egy ütemre peng hátaslova komótos lépéseivel. A 34 éves Eleonary Arce Aguilar már hetente legalább háromszor elindul az öszvérekkel a ranch szikkadt földjéről a leg-közelebbi itatóhoz, hogy kannákban vizet vigyen haza, jószága átvészelje az aszályt, ő és a család pedig maradhasson, ne vesszen oda ősei földje a Kaliforniai-félsziget Mexikóhoz tartozó részén, a San Francisco-hegység oldalában. Ameddig az öszvérek lefetyelnek a vályúból, Nary – mert így becézik a vaquerót – iszik egy jót a műanyag csőből, amely a 15 kilométerre fakadó hegyi forrás vizét hozza idáig. Életadó köldökzsinórja ez a csővezeték megannyi környékbeli ranchnak – nem egy már a puszta túlélésért küzd az isten háta mögötti hegyvidéken. Nary jó óra hosszat tölti szép sorban a húszliteres kannákat, aztán bátyja, a szomszédban gazdálkodó Ricardo segítségével fölmálházza az öszvéreket, nyeregbe száll, és nekiindul a kaptatónak a hazavezető úton.
A Nap közben lebukik a hegyek mögé, árnyékba borul az ösvény. Az út, amelyen Nary halad, az immár jó három évszázados El Camino Real darabja. A Királyi út egykor a Kaliforniai-félsziget, vagy ahogy errefelé mondják, a Baja hosszában épült spanyol missziós telepeket kötötte össze. Egyre kanyarog az ösvény, a terep nehéz, köves, kopott sziklafalak között vezet az út. Nary egyenletes tempóban léptet – amíg hirtelen meg nem pillant az úton egy mozdulatlanul heverő borjat. Leszáll, megragadja a szarvánál, próbálja lábra állítani, de az állat rogyadozik, a szeme opálos.

Nary gyanítja, hogy a kiéhezett borjú lelegelt valami mérgező növényt. „Ennél többet már nem tudok érte tenni” – mondja a vállát megvonva. Próbálja nem szívére venni a dolgot, noha a beteg borjú fájó bizonysága a veszélyeknek, amelyek a félsziget utolsó vaqueróinak életét keserítik. Az utóbbi fél évszázadban rohamtempóban modernizálódott a világ, az újdonságok egyre jobban csábítják a fiatalokat, nincs utánpótlás, vaquero alig maradt már, maroknyian tartanak csak ki a gazdálkodás és a klímaváltozás miatt egyre keservesebb farmerlétben. Itt, a Baja déli részén már másfél éve nem jött komoly, kiadós eső. Meggyérült a növényzet, a marha emiatt egyre gyengül, könnyen megbetegszik, a kecske meg állandóan elbitangol, legelnivalót keres. „Ez így mind összeadódik, a vaquerók ellen dolgozik. Mondjuk ki kereken: kiveszőfélben lévő kultúra az övék” – szögezi le a mexikói Loretóból való, idegenvezető és kereskedelmi utazó Trudi Angell, aki a helyi gazdákat látja el ruhaneművel…

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2021. novemberi lapszámában.