Klímaválság

Roppant erdőtüzek, aszály, melegrekordok, olvadó gleccserek, emelkedő tengerszint, vad viharok. Évek óta érkeznek a vészjelzések, de a 2021-es év visszavonhatatlanul bizonyította: a klímaváltozás tény és fenyegető valóság, vészes nemtörődömség figyelmen kívül hagyni.

ÍRTA: ROBERT KUNZIG
A klímaváltozás feltartóztatásáért vívott harcban akadtak vízválasztónak tűnő mozzanatok. Ilyen
pillanat volt, amikor 1992-ben a világ 172 országa aláírta a sokat ígérő Rio de Janeiró-i egyezményt. Huszonhárom évvel később, nagy viták után a párizsi klímakonferencia résztvevői vállalták, hogy tervet dolgoznak ki az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogására. A fosszilis tüzelőanyagokból azonban mindezek ellenére egyre több és több szén-dioxid jutott a levegőbe. Egészen 2020-ig: tavaly a világjárvánnyal összefüggő korlátozások miatt kevesebb fosszilis tüzelőanyagot égettünk el, emiatt 7 százalékkal csökkent a szénkibocsátás.


Idén aztán megint növekedni kezdett a szén-dioxid-emisszió, és ismét felforrósodtak a klímaviták. A szélsőséges nyári időjárás rengeteg áldozatot szedett, és súlyos gazdasági károkat
okozott. A Yale Egyetem és a George Mason Egyetem szeptemberi közös felmérése szerint az Egyesült Államok népességében most először kerültek többségbe azok, akik úgy érzik, hogy
életüket erősen befolyásolja, hátrányosan érinti a globális fölmelegedés.



Eljött volna a nagy fordulat a klímaváltozás megítélésében? Alejandra Borunda és jómagam két szakértőhöz fordultunk ezzel a kérdéssel: egyrészt Katharine Hayhoe-hoz, a Texasi Műegyetem
klimatológusához, a Nature Conservancy nonpofit környezetvédő szervezet vezető kutatójához, a Saving Us (Mentsük meg magunkat) című kötet írójához, másrészt Katharine Wilkinsonhoz, nagy sikerű könyvek és podcastok szerzőjéhez, aki All We Can Save (Amit megmenthetünk) címmel Ayana Elizabeth Johnsonnal karöltve könyvvé szerkesztette a klímaváltozási kérdésekről író nők esszéit.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2022. januári lapszámában.