Vírus

A világjárvány 2021-ben érzelmi hullámvasútra ültette az embert. Az új vakcinák reményt adtak, de a tájékoztatás hiányosságai miatt, a hamis információk tömkelegében sokan maradtak kétkedők, a kelleténél kevesebben fogadták el a tényt: az oltás életet menthet.

Egyre csak vitatkozunk a vakcinák hasznán és veszélyességén, miközben új vírusváltozatok támadnak. Így az élet nehezen tér vissza a régi kerékvágásba.
Győztes évnek indult az idei, úgy tűnt, legyőzzük a Covid19-világjárványt. Már évtizedek óta alkalmazott genetikai eljárások bevetésével döbbenetesen gyorsan sikerült hatékonynak ígérkező vakcinák sorát kifejleszteni, és beindult minden idők legnagyobb oltási kampánya. Nagyon úgy tűnt, hogy nem lesz többé szükség korlátozásokra, karanténra, kötelező maszkviselésre. Megnyílnak végre a határok, viszontláthatják egymást, akiket a vírus elválasztott, talpra állhat a gazdaság. Vagyis minden úgy lesz, mint régen.
Csak azt nem lehetett előre sejteni, hogy az oltási kampányok a világban sok helyütt elakadnak. Az Egyesült Államokban tavaly télen, majd most nyáron gyilkos járványhullám söpört végig, ennek ellenére milliók utasították el az oltást. Nem győzték meg őket a kutatási sikerek, hiába rukkoltak ki a szakemberek egyre újabb és újabb eredményekkel. A tömérdek téves, hamis információ és a csodaszerekbe vetett vakhit gyorsan fertőzött, akárcsak a koronavírus. Az összeesküvéselméletek hívei azt terjesztették, hogy a vakcinák a politikai ráhatás titkos, „megcsipelt” eszközei, a maszkviselési kötelezettségre pedig sokan mondták: a szabadságjogok korlátozása. Mindeközben az emberiség másik, tetemes hányada nem juthatott oltóanyaghoz.
Ahol elszalasztottuk a nyájimmunitás megteremtésének lehetőségét, ott a vírus örömest kihasználta az esélyt. A SARS-CoV–2 gyorsan szaporodott, kialakult egy sor új mutánsa, felsejlett
a szörnyű kilátás, hogy gyilkos ereje egyre nő, mind súlyosabb tüneteket okoz majd, és szétterjed a világban.
Voltaképpen tehetetlenek voltunk a pandémiában szörnyen felgyorsult természetes kiválasztódással szemben. Egyre-másra új vírusvariánsok bukkantak föl – az alfa az Egyesült
Királyságban, a béta a Dél-afrikai Köztársaságban, a gamma Brazíliában, a delta Indiában, és most az omikron újra csak Dél-Afrikában.
Az elődváltozatoknál fertőzőbb és vélhetően veszélyesebb delta-variáns végigsöpört a világ második legnépesebb országán, emberfeletti mértékű terhet rótt orvosokra, ápolókra, megteltek
a kórházak lázas, fuldokló betegekkel, éjjel-nappal égtek a máglyák a krematóriumokban.
Júliusban már a delta uralta a világot. Két hónappal később az Egyesült Államok szívszorító rekordszámmal szembesült: a koronavírus-járvány már több áldozatot szedett az országban,
mint 1918-ban a spanyolnátha. November elejére 750 ezer fölé emelkedett
a halottak száma; az indián, latinó és fekete közösségekben még sokkal többen haltak meg Covid-fertőzésben, mint a fehérek között.
A pandémia egy másik anomáliát is szembeszökővé tett: ahol sokan elutasították az oltást, vakcinafelesleg gyűlt fel, ahol pedig nagyon várták, oda nem vagy alig jutott oltóanyag…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2022. januári lapszámában.